A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: sérül a települések autonómiája az önkormányzati rendszer átalakításával. Gémesi György szerint a változtatások a tanácsrendszer kialakítása felé mutatnak. Szavai szerint, "az átalakítások pénzügyi szaldója negatív, ez a mi mozgásterünket szűkíti, tehát azon feladatokra, ami nekünk nem kötelező csak elvárt, kevesebb pénz jut. Megyünk a tanácsrendszer felé, ahol megmondják, hogy mire költsük a pénzt, ezzel a települések autonómiája került veszélybe az utóbbi időszakban."
Gémesi György azt is hangsúlyozta: a centralizáció ráadásul érdemi megtakarítást nem hozott. Hozzátette: "az, hogy a kistelepülések hivatal nélkül maradtak, szűkíti a mozgásterüket, és a hosszú távú fenntarthatóságukat is veszélyezteti. Elindul a folyamat, amely ezeknek a kistelepüléseknek a jövőjét kockáztatja. Egyébként a centralizációval nem takarítottak meg jelentős pénzt."
Gémesi György azt is aggasztónak tartja, hogy az önkormányzatokat érintő intézkedésekről nincs érdemi egyeztetés a kormányzattal.
Nem számít az önkormányzatokat érintő nagyobb átalakításra a Buda-Cash- és a Quaestor-ügy után a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. Schmidt Jenő az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a helyhatóságok szerinte nem hibáztak, amikor a számlájukat a brókerházhoz tartozó bankoknál vezették.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy szerinte az önkormányzatok életében nem lesz jelentős változás a Buda-Cash és Questor-ügy után. Schmidt Jenő azt is kizártnak tartja, hogy az államkincstárból kereskedelmi bank legyen.
Úgy fogalmazott: "nem tartom valószínűnek, hogy nagy átalakítás lesz. A kincstár nem alkalmas arra, hogy banki szolgáltatásokat nyújtson. A másik pedig, hogy a magyar állam beszállt több kereskedelmi bankba tulajdonrésszel, azok informatikai rendszereinek átkonvertálása a kincstárba hosszú idő lenne és sok pénz."
Schmidt Jenő megítélése szerint ezt nem lehet megcsinálni a kereskedelmi bankok nélkül. "Vélhetően a kincstár uniós kifizetőhely lesz." A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke hozzátette: "jó az NGM elgondolása, hogy a közpénz és az uniós pénzek kifizetése egy helyről történjen, de a kincstár kereskedelmi bankká fejlesztését ma már nehezen lehetne megtenni."
Schmidt Jenő szerint az önkormányzatok nem hibáztak, amikor a számlájukat a brókerházhoz tartozó bankoknál vezették. "Az önkormányzatok nem hibásak, ők adott pénzintézeti szektorban vezették bankszámlájukat, tartottak betéteket." Azt ugyanakkor, hogy az önkormányzatok értékpapír-számlán tartottak betéteket, Schmidt Jenő nem tartja jó ötletnek. "Az más kérdés, hogy ezek a brókercégek államkötvényt vettek-e ezen a pénzen, mert azt adta meg az önkormányzat, de mindenesetre nem tőzsdéztek közpénzzel, valószínűleg állampapírokat vettek."
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke azt várja, hogy olyan kormányzati intézkedések lesznek a jövőben, amelyek az államkincstár szerepét erősítik.
Hanganyag: Exterde Tibor és Gál Ildikó