Benyújtotta a Fidesz frakció azt a tervezetet, amelynek értelmében a brókerbotrányokban érintett cégek, illetve ezek vezetőinek, tulajdonosainak, felügyelőbizottsági-tagjainak és könyvvizsgálóinak vagyonát is előre zárolhatnák a későbbi kártalanításhoz - jelentette be Rogán Antal, a képviselőcsoport vezetője.
"Nem kell ezzel megvárni a büntetőeljárásnak azt a stádiumát, amikor erre sor kerülhet, mert akkor az a véleményünk, hogy addigra abból a vagyonból már lehet, hogy sok minden nem marad. Az eddigi szabályokat elégtelennek tartjuk, ezért egy szigorúbb döntést hozunk, hogy ne tudják elrejteni a vagyonukat."
A magánszemélyek és cégek vagyonának zár alá vételéről természetesen továbbra is a bíróságnak kellene döntenie, amely azt is felülvizsgálná, hogy az érintettek nem próbálták-e átmenteni vagyonukat például átruházással. Annak érdekében pedig, hogy a későbbiekben zárolt vagyonok a kártalanítást szolgálják, állami vagyonfelügyelő kirendelését is javasolják a kormánypártok.
"Mi nyilvánvalóan olyan törvényt szeretnénk megalkotni amelyik mindenféle szempontból kiállja az alkotmányosság próbáját, ezért a hivatalban lévő eljárásokat eljárásjogi oldalról közelítjük meg. Azt gondoljuk, hogy mivel itt folyamatban lévő eljárásokról van szó, az eljárásjogi szabályok változtatása lehetővé teszi a vagyonnak a lefoglalását."
Tarsoly Csaba, a Quaestor korábbi vezetőjének állítólagos költözésére vonatkozó sajtóhírre reagálva a frakcióvezető a következőket mondta:
"A brókerbotrányok minden felelősénél mi azt szeretnénk, hogy a hatóságok minél hamarabb elkattintanák a kezükön a bilincset, de ez a hatóságok döntése, ezért gyors munkavégzést várunk a hatóságoktól."
A brókercégek szabályozásának szigorítását tartalmazó kormányzati tervezetről szólva Rogán Antal arra kérte a kabinetet, hogy mihamarabb nyújtsa be javaslatát az Országgyűlésnek, majd a frakcióvezető kitért arra is, ahhoz, hogy a kormánypárti képviselőcsoport vagyon-elkobzási javaslatáról az Országgyűlés már jövő kedden dönthessen, jövő hétfőn a képviselők 4/5-ödének rá kell bólintania a sürgős eljárásra, így a politikus az ellenzéki pártok támogatását kérte.
Orbán Viktor miniszterelnök egyébként hétfőn az M1-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: a Fidesz javaslata alapján egy vagyonalapba vonnák be a brókerbotrányban érintett cégek vagyontárgyait, köztük "a hatalmukkal visszaélő" brókerek, felügyelőbizottsági tagok, könyvvizsgálók, valamint más felelősök magánvagyonát is, majd ebből a vagyonalapból kártalanítanák a károsultakat.
A brókerek visszaéltek a pénzügyi hatalmukkal, a károsultak száma pedig meglehetősen nagy, ezért nincs vesztegetni való idő, meg kell hozni azokat az intézkedéseket, amelyekkel meg lehet óvni a "kimenekítéstől" a kártalanítás alapjául szolgáló vagyontárgyakat - mondta a kormányfő, a Fidesz elnöke.
"Ilyenkor az szokott történni (...), hogy azok, akik kicsalták az emberek pénzét, valahogy mindig megússzák. Azért tudják megúszni, mert valahogy az a vagyon, amelyből kártalanítani lehetne az embereket, kézen-közön ilyenkor el szokott tűnni: tág tere nyílik a jogászkodásnak, és mire a kormány vagy a felügyeleti szervek intézkednének, kiderül, már nincsenek is meg a vagyontárgyak" - fogalmazott Orbán Viktor.
A Fidesznek a kormány által is támogatott javaslata éppen azt célozza - folytatta a miniszterelnök -, hogy ez ne fordulhasson elő, és azonnal vonják be egy vagyonalapba ezeket a vagyontárgyakat, ideértve "a hatalmukkal visszaélő" brókerek, felügyelőbizottsági tagok, könyvvizsgálók, valamint más hibázók, felelősök magánvagyonát is. E vagyonalapból kártalanítanák azokat, akiknek eltűnt a pénze "ebben az évtizedes korrupciós visszaélésben" - mondta.
Ha az ellenzék is támogatja, a parlament már jövő kedden szavazhat a törvényjavaslatról, majd egy napon belül megszületnek a végrehajtási rendeletek, s azonnal megkezdődhet a vagyontárgyak zár alá vétele, a magánvagyonok bevonása a kártalanításba - közölte Orbán Viktor.
A kormányfő megismételte: a legfontosabb, hogy a felelősök ne úszhassák meg, és ne úgy végződjön ez a történet is, mint az elmúlt húsz évben szinte minden hasonló pénzügyi visszaélés végződött.
Hanganyag: Sigmond Árpád