Gyurcsányt kitiltják Oroszországból?

Infostart
2015. március 21. 12:11
A DK elnöke lehet az a volt magyar kormányfő, akit orosz lapértesülések szerint a több mint 200 amerikai és európai uniós politikus egyikeként oroszellenességük miatt kitilthatnak Oroszországból - írta az Index. Gyurcsány Ferenc azt mondta, orosz vízumot igényel, hogy megbizonyosodjon, igaz-e a hír.

Pénteken az Izvesztyija majd más orosz lapok külügyminisztériumi forrásokra hivatkozva arról írtak, hogy 15 magyar állampolgár is szerepel azon a több száz fős kitiltási listán, mely az orosz diplomácia egy újabb válaszcsapása lesz az USA és az Európai Unió szankciói miatt - írta az Index. Az Izvesztyija szerint a listán olyan politikusok, tisztviselők, közéleti személyiségek szerepelnek., akik "nyíltan kifejtik oroszellenes nézeteiket, köztük egy volt magyar kormányfő is".

Ez a volt kormányfő a portál szerint csak Gyurcsány Ferenc lehet. És nem csupán azért, mert a többi volt miniszterelnök Németh Miklóstól Boross Péteren és Medgyessy Péteren át Bajnai Gordonig már nem politikai tényező (Medgyessy a hvg.hu-nak cáfolta is, hogy róla lenne szó). A leírás - nyíltan kifejtik oroszellenes nézeteiket - egyedül Gyurcsány esetében értelmezhető.

Gyurcsány Ferenc az indexnek azt mondta: orosz részről semmiféle hivatalos vagy informális tájékoztatást nem kapott, de természetesen olvasta a hírt. Hétfőn meg is nézik, hogyan kell orosz vízumot igényelni, és a vízumkérelmen keresztül próbálják majd megtudni, valóban kitiltották-e. "Húsz eurót vagy mennyit ez megér" - tette hozzá. Ugyanakkor azt sem tartja kizártnak, hogy a hírből semmi nem igaz, egy általa megkérdezett Oroszország-szakértő szerint kétesélyes, hogy a kitiltási listáról szóló hír valós.

Amennyiben viszont kiderül, hogy tényleg nem utazhat Oroszországba, nem próbálkozik további jogorvoslattal. "Az ember nem megy olyan vendégségbe, ahol nem látják szívesen" - mondta.

Arról pedig, hogy ő oroszellenes lenne, Gyurcsány azt mondta, "Tolsztoj és Dosztojevszkij világát imádjuk, de a mostani orosz kormánnyal kritikus vagyok″, két különböző dolog, hogyan viszonyul valaki egy nemzethez és annak kormányához.

Gyurcsány Ferenc esetleges kitiltása már csak azért is pikáns lenne, mert 2009-ig éppen ő számított Vlagyimir Putyin legnagyobb magyar barátjának. Kormányfőként többször is találkoztak, 2006 februárjában például közös sajtótájékoztatójukon Gyurcsány az első Orbán-kormányra és az oroszoktól való elhidegülésre utalva arról beszélt: "Helyreállítottuk azt, amit korábban oktalanul engedtek leomlani, sőt helyenként lerombolták".

2009 novemberében, vagyis már bőven Gyurcsány lemondását követően Putyin őt és feleségét meghívta Moszkvába, ahol egy magánvacsorán vettek részt. A DK elnöke azt mondja, ez volt az utolsó érintkezésük. Gyurcsány szerint egy jó darabig olyan volt a viszonyuk, hogy bármikor fel tudta hívni Putyint. Azóta viszont a környezetével sincs semmilyen kapcsolata, közvetítőkön keresztül sem. Arról, hogy korábban látványosan mást gondolt az orosz elnökről, mint most, Gyurcsány azt mondta: volt egy olyan periódus, amikor azt gondolta, "lassú, ellenmondásos demokratizálódás megy végbe" Oroszországban, és kormányfőkén "kiváló megállapodásokat" kötött Putyinnal, például a kifosztott sárospataki könyvtár könyveinek visszaszerzéséről.

A DK elnöke szerint azonban 2011 óta ez már nem az a Putyin, akivel ő korábban együttműködött.