Varga Mihály fogadta az amerikai nagykövetet

InfoRádió / MTI
2015. március 20. 18:28
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken hivatalában fogadta Colleen Bellt, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetét. A hivatalos találkozón a felek a magyar-amerikai kétoldalú gazdasági kapcsolatok további bővítésének lehetőségeiről tárgyaltak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.

A közlemény szerint a találkozón mindkét fél kiemelt fontosságúnak nevezte a kölcsönösségen és bizalmon alapuló viszony megerősítését.

Varga Mihály utalt arra, hogy az Európán kívüli országok közül az Egyesült Államok Magyarország legnagyobb exportpartnere, az importot tekintve pedig a második helyen áll. 2014-ben a kétoldalú áruforgalom közel 6 milliárd forintot ért el, 10,5 százalékkal haladva meg az előző évit.

A gazdasági tárca vezetője kiemelte: az ötven legnagyobb amerikai multinacionális vállalatból negyven működik Magyarországon is.