Erre figyeljen, akit a betétbiztosítási alap kártalanít

Infostart
2015. március 19. 15:20
Még tart a DRB bankcsoport ügyfeleinek kártalanítása - mondta az Országos Betétbiztosítási Alap szóvivője. Tóth István hozzátette: több panaszt is kaptak már a kifizetett kártalanítási összegek miatt ezeket soron kívül kivizsgálják.

"Számos esetben fordulhat elő olyan helyzet, amikor az ügyfél úgy érzi, vagy úgy látja, hogy kevesebbet kapott, mint ami neki járt, vagy gondolt. Ennek számos oka lehet, a leggyakoribb az, hogy az ügyfelek egy idő után hajlamosak elfelejtkezni arról, hogy a betétet, amit lekötöttek, illetve a folyószámlát, amit nyitottak, társtulajdonossal tették, ilyenkor megfeleződik az összeg: az egyik fele az egyik tulajdonosnak, a másik pedig a másik tulajdonosnak megy. A másik ilyen ok, hogy az OBA, ahogy a bank is teszi, a kamatadót, illetve az EHO-t levonja az összegből. Oka lehet az is, ha a betétesnek lejárt tartozása van a becsődölt hitelintézet felé, ezt, ami lehet hitelből, lakáshitelből, törlesztésből, levonjuk és az egyenleget küldjük el az ügyfélnek" - mondta az Országos Betétbiztosítási Alap szóvivője.

Tóth István hozzátette: "az ügyfél ilyenkor vagy bemegy a bezárt bank fiókjába, vagy az OBA honlapjáról letölti a reklamációs formanyomtatványt, amelyen beikszeli, hogy a kártalanítás összegével van gondja. Mi soron kívül kivizsgáljuk és írásban levezetjük, hogyan jutottunk az összegre és milyen levonások terhelték az összeget."

"Gyakran előfordul, hogy az ügyfelek egy hónappal korábbi számlakivonat alapján próbálnak reklamálni, de ilyenkor látni kell, hogy a bezárás napján aktuális egyenleget vesszük alapul, az egy hónappal korábbi egyenlegen azért történhetett változás" - figyelmeztetett a szóvivő.

"Ha az ügyfél leírja az indokait, mi azt soron kívül kivizsgáltatjuk a hitelintézetet jelenleg irányító felszámolóval, és megnézzük a banki adatállomány alapján, hogy az a kifogás valóban jogos-e. Ha igen, természetesen kifizetjük az összeget az ügyfélnek" - jelezte Tóth István.

A szóvivő elmondta: "érkeztek már ügyféljelzések, a kártalanítási kifizetések tizedik munkanapján túl vagyunk, zajlik a maradék ügyfelek kifizetése és jönnek úgynevezett pótkártalanítási esetek is, amikor a korábban kiküldött levelek visszajönnek az OBA-ba, mert az ügyfél elfelejtette jelezni, hogy megváltozott a lakcíme, akkor neki újra megy a kártalanítás."

A Magyar Államkincstárnál kell számlát nyitniuk, azoknak a szülőknek, akik a START számlájukat a DRB bankban tartották. Az Országos Betétbiztosítási Alap szóvivője szerint, ha valaki nem nyit új számlát, akkor az eddig összegyűjtött pénzt kifizetik számára.

"A múlt héten kiküldtük a START számlásoknak a levelet, amelyben arra kértük őket, hogy március 25-ig jelezzék számunkra, hogy a Magyar Államkincstárnál nyitottak egy új számlát, ha szeretnék, hogy jogfolytonos legyen a START számlájuk. Ha ezt jelzik, akkor a MÁK-nak fogjuk átküldeni ezeket az összegeket. A levelünk nem szükséges ahhoz, hogy számlát tudjanak nyitni a Magyar Államkincstárnál, bemennek és nyitnak egy START számlát, de nekünk mindenképpen jelezniük kell, hogy szeretnék, hogy jogfolytonos legyen, ha ugyanis nem teszik meg, úgy vesszük, fel kívánják törni a számlát és akkor megindul a kártalanítás az erre vonatkozó adózási szabályok mentén - figyelmeztetett Tóth István.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást