Elvették a mandátumot egy zuglói képviselőtől

Infostart
2015. március 19. 17:01
Méltatlannak nyilvánította a zuglói testület csütörtökön Várnai Lászlót, a CivilZugló egyesület képviselőjét. Ez azt jelenti, hogy az egykori adótartozása miatt megszüntették a képviselői megbízatását - értesült az Index. A Fidesz és az MSZP összefogott.

12-10 arányban megszavazta a zuglói testület, hogy az egykori adótartozása miatt Várnai László méltatlan a képviselői posztra.
Mint arról szerdán beszámoltunk, a CivilZugló egyesület képviselője ellen a Fidesz kezdeményezett méltatlansági eljárást, Várnainak ugyanis hónapokig adótartozása volt, amit azóta már rendezett.

A helyzet azért nem egyértelmű, mert bár a tartozását kifizette (információnk szerint összesen 43 ezer forintról van szó), az önkormányzat nem tudja ellenőrizni, hogy mikor kapta az értesítést az adósságról. Várnai ráadásul még mindig nem szerepel az adóhivatal köztartozásmentes adatbázisában, az úgynevezett KOMA-ban, bár állítása szerint március 11-én kérte a felvételét az adatbázisba.

Úgy tudjuk, a zárt ülésen felolvasták a kormányhivatal állásfoglalását, miszerint jogszerűen nem lehet kimondani a méltatlanságot. A budapesti kormányhivatal vezetője, György István szó szerint ezt írja: "köztartozása nem áll fenn", "a törvény vonatkozó szakaszainak visszamenőleges hatályú alkalmazására nincs törvényes lehetőség" "képviselői megbízatásának megszüntetése nem lehetséges".

Ezek után az MSZP titkos szavazás elrendelését kérte, amelyet Várnai tiltakozása ellenére el is fogadott a testület. Ezután kormányhivatali állásfoglalás ide vagy oda,
végül 12-10 arányban kimondták Várnai méltatlanságát a képviselők.

A zuglói testület megoszlása a következő: 9 fideszes, 10 baloldali (ebből 2 PM-es), 1 jobbikos, 1 LMP-s, illetve a CivilZugló Egyesületet képviselő Várnai László. A szavazatszámból egyértelműen látszik, hogy MSZP-s és fideszes szavaztok is kellettek a méltatlanság megállapításához.

Várnai László megerősítette az Indexnek, hogy a döntéssel gyakorlatilag megfosztották a mandátumától, ám a munkaügyi bíróságon fellebbezni fog ellene. Reméli, a bíróság igazat ad neki, és folytathatja képviselői munkáját.