Sarki fényt hozott Magyarországra az erős napkitörés - fotók

Infostart
2015. március 18. 05:57
A vasárnap észlelt napkitörés erős geomágneses vihart idézett elő, amely kedden érte el a Föld atmoszféráját. Kedd éjjel a jelenség különös látványt okozott Magyarországon is.

Intenzív, G4-es erősségű geomágneses vihar érte el a Földet egy vasárnap történt napkitörés következtében, így az északi pólushoz közel számos helyen figyeltek meg kedd este sarki fényt írja az Időkép.

Az Időkép fotót itt láthatják.

A Föld felé irányuló kidobódások átlagosan 1-3 nap alatt érik el a bolygót, ám a két robbanás egyesülve mintegy 15 órával korábban érkezett a vártnál a Földre és ereje is jóval nagyobb - közölte az amerikai Országos Oceanográfiai és Légköri Hivatal, a NOAA űridőjárás-előrejelző központjának igazgatója.

A központ adatai szerint közép-európai idő szerint kedden 14 óra 58 perckor észlelték először, és a jelenség 24-36 órán át tarthat.

A napvihar a NOAA által használt 1-től 5-ig tartó skálán 4-es erősségű, azaz erősnek számít geomágneses hatását tekintve.

2013 óta ez a legerősebb napvihar, amely a Földet éri.