Rövidesen lesz országos defibrillátortérkép

Infostart
2015. március 17. 21:58
A közterületeken, közintézményekben, áruházakban, aluljárókban elhelyezett defibrillátorokról nincs országos adatbázis - erősítette meg az InfoRádió információját az Országos Mentőszolgálat. A szervezet szóvivője szerint azonban az év második felére már lesz térkép. A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete is hozzálátott, hogy feltérképezze a megyében található készülékeket.

"A defibrillátorok, amelyek közintézményekbe, iskolákba kerültek, sőt, pályaudvarokon és bevásárlóközpontokban is fellelhetőek most már, nagyon különböző forrásokból kerültek beszerzésre. Tehát nem az Országos Mentőszolgálaton keresztül történt a beszerzés, hanem alapítványi forrásból, esetleg egy áruházlánc mondjuk a közelmúltban úgy döntött, hogy miden áruházába beszerez ilyen készüléket" - mondta az InfoRádiónak Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Hozzátette: mivel különböző forrásból, különböző döntések, elhatározások alapján, különböző készülékeket szereztek be, ezért egységes adatbázis sem jött létre az elmúlt 10-12 évben, mióta ilyen készülékeket egyáltalán lehet látni Magyarországon.

"Úgyhogy fontos célunk az, hogy a jövőben ilyen adatbázisunk legyen. Ami miatt talán még nem vagyunk végzetesen elkésve, az az, hogy a mentésirányítás elektronikus rendszere is most van végső kialakítás alatt. A cél egyértelmű: ha mondjuk kapunk egy bejelentést arról, hogy valaki valahol összeesett és nagy valószínűséggel újraélesztésre van szükség, akkor milyen jó lenne, ha egyrészt látnánk, hogy honnan jön a hívás pontosan, erre most már nagyon komoly lépések történtek, hiszen az egységes segélyhívó rendszeren keresztül megkapjuk ezeket a térinformatikai adatokat. Másrészt hozzá tudjuk rendelni, hogy hol van a legközelebbi defibrillátor, és már mondhatjuk is a segélyhívónak, hogy szaladjon el 300 méterre jobbra, és ott van a falon a defibrillátor. Hát ez a jövő".

Győrfi Pál kifejtette: azt szeretnék, ha az idei év második felére ez az adatbázis létrejönne. Ehhez viszont adatok kellenek, méghozzá naprakész adatbázis. "Úgyhogy itt azért vannak kérdések, amiket még tisztázni kell, például, hogy ezt az adatbázist hogyan tudjuk naprakészen tartani, hogyan tudjuk ellenőrizni, ha mondjuk valaki nekünk küld egy üzenetet, hogy nála van egy defibrillátor, akkor az valóban ott van-e, valóban üzemképes-e, ki fog garanciát vállalni azért, hogy működőképes legyen. Mindezek ellenére ezt az adatbázist az idén szeretnénk összeállítani" - tette hozzá.

Defibrillátortérképet készít a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete is. A megyei igazgató az InfoRádiónak azt mondta: országos adatbázis híján készítik el a helyieknek fontos tájékoztató anyagot. Ujvárosy Andrásné úgy tudja: Debrecenben nincs köztéren elérhető életmentő eszköz, csak sportcsarnokban és áruházakban.

Az InfoRádiónak kifejtette: "egy vállalkozó megkeresett bennünket, hogy ő egy defibrillátort vásárolna, amelyet Debrecen forgalmas központjába szeretne elhelyezni. Kérte a Magyar Vöröskereszt segítségét. Miközben gondolkodtunk, hogy melyik lenne az a forgalmas hely, ahová érdemes lenne ezt a defibrillátort elhelyezni, közben felhívtam a mentőszervezetet és kiderült, hogy ők sem rendelkeznek ilyen megyei térképpel. Innen jött a gondolat, hogy most kiválasztunk egy helyet, de szeretnénk elkészíteni azt a térképet, amit minél több helyre eljuttatnánk".

Arra a kérdésre, hogy honnan szerzik az információkat a térkép elkészítéséhez, azt válaszolta: kérték, hogy azok a cégek, intézmények, amelyek defibrillátorral rendelkeznek, tegyék meg, hogy azt a rövid kérdőívet, ami a Vöröskereszt honlapján elérhető, töltsék ki és küldjék vissza.

"Nyilván ez nem egy-két napos munka lesz, erre azért hosszabb időt kell szánni". Elmondta: nagyjából fél tucat olyan defibrillátorról tudnak a megyében, amelyek áruházakban, közintézményekben vannak. De ennél biztosan több van - tette hozzá. Ujvárosy Andrásné fontosnak nevezte azt is, hogy minél több embert tájékoztassanak a defibrillátorokról és annak használatáról.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Defibrillátortérkép - Vöröskereszt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást