Tizenöt ember sérült meg Marosvásárhelyen a magyar és román nemzetiségű tüntetők összecsapásaiban - jelentette Bukarestből a Reuter brit hírügynökség. Kórházi értesülések szerint a sérüléseket az okozta, hogy egy állítólag magyar nemzetiségű autós gépjárművével a román nemzetiségű tüntetők közé hajtott. A nemzetiségi ellentétek egy nappal korábban éleződtek ki a jelentős részben magyarok lakta városban. A helyi rendőrparancsnok telefonos közlése szerint egy gyógyszertárban olyan táblát függesztettek ki, amelynek értelmében a továbbiakban nem szolgálnak ki román nemzetiségűeket a patikában. Meg nem nevezett magyar forrásokra hivatkozva ugyanakkor a Reuter azt jelentette, hogy román nemzetiségű személyek zaklatták a magyar lakosokat.
Ez a választás nem egy a sok közül, mert az ország sorsát dönti el. A kérdés, eljut-e Magyarország a valóban demokratikus átalakulásig, részévé válik-e Európának. Erről beszélt Kis János az SZDSZ országos tanácsának megbízott elnöke a szabad demokraták szombathelyi választási nagygyűlésén. Kis János kiemelte: az SZDSZ olyan kormányba nem lép be, amelyben az MSZMP valamelyik utódpártjának tagjai ott vannak. Az SZDSZ azt kívánja, hogy a kommunisták vonuljanak ellenzékbe. Kifejtette, hogy Pozsgay Imre, Németh Miklós, Horn Gyula személyét sem fogadják el, mert ők az év elején még illegális információkat kaptak a pártokról, így az SZDSZ-ről is.
A Szocialista Párt demokratikus párt, amely a választási versengésben a nemzet érdekeit, a stabilitás szükségességét tartja szem előtt. Erről beszélt Pozsgay Imre az MSZP elnökségének tagja Győrben egy választási gyűlésen. Pozsgay elmondta: a szocialista párt kész minden józan, mértéktartó és mértékadó erővel együttműködni a jövendő törvényhozásban és a jövendő kormányzatban.
A választások előtti utolsó hétvégén országszerte kisgazdagyűléseket tartottak a Független Kisgazdapárt szervezetei. Az országos nagygyűlést Budapesten, a MOM Szakasits Árpád Művelődési Központban rendezték. Prepeliczay István pártfőtitkár megnyitójában megjegyezte: ezúttal kevesen jöttek el, ami csak azt mutatja, hogy nemcsak a magyar parasztnak kell a föld, hanem a városi embereknek is, akik - kihasználva a szép időt - ásót és kapát fogtak, kiskertjeikben dolgoznak, így nem vettek részt a rendezvényen.
További érdekességek a rendszerváltó időkről a facebook.com/kozossiker oldalon.