Ipsos: tovább erősödött a Jobbik

Infostart
2015. március 17. 17:58
Fej - fej mellett van a Fidesz és a Jobbik támogatottsága az Ipsos legfrissebb kutatása alapján. A kormányzópárt mögött 1,7, míg a radikális jobboldali párt mögött másfélmillió szavazó áll. Az MSZP-re a lakosság 12, az LMP-re pedig 3 százaléka szavazna most vasárnap.

A teljes népesség körében 21 százalékon áll a Fidesz és 18-on a Jobbik, ez a 3 százalékpont a közvéleménykutatási hibahatárnak a különbsége. Inkább talán a tendencia az érdekes. Az, hogy a Jobbik október óta folyamatosan emelkedik és lényegében minden hónapban valamennyi új támogatóra szert tud tenni - mondta az InfoRádiónak Závecz Tibor, az Ipsos kutatási igazgatója.

Mint mondta, a Jobbiknak sikerült aktivizálnia olyan embereket, akik nem voltak szavazni a tavalyi parlamenti választáson. Tehát valami olyan hiányérzetet tölt be a Jobbik, valószínűleg a kormányzásnak azt az ígéretét adja bizonyos társadalmi rétegeknek, amit más pártokhoz negatívumként tesznek oda. Azokat a szavazókat tudja a Jobbik megszólítani - nem különösebb kormányzati kompetencia felmutatásával -, akiknek valamilyen hiányérzete támadt, hogy valamilyen új jöjjön - fogalmazott.

Závecz Tibor úgy fogalmazott: azok körében erősödik elsősorban a Jobbik, akik nem hisznek sem a Fideszben, sem a baloldali pártokban. Ezek alapvetően a fiatalok, alacsony státusúak, munkanélküliek.

A baloldal stagnál, jelenleg a baloldal együttes támogatottsága akkora, mint a Jobbiké egymagában, 1-12 százalékon áll az MSZP, a DK 4 százalékon áll, a kisebb pártok pedig 1-1 százalékon.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást