Szatmáry Kristóf és Vas Imre fideszes képviselők, valamint a KDNP-s Harrach Péter előterjesztését 138 igen szavazattal, 37 nem ellenében, egy tartózkodás mellett fogadta el a parlament.
A munka törvénykönyve alapesetben - bizonyos feltételekkel - ötvenszázalékos vasárnapi bérpótlékot ír elő a hét utolsó napján dolgozóknak.
A mostani módosítás azonban rögzíti: azoknak a kereskedelmi alkalmazottaknak, akik olyan üzletben dolgoznak, amely - a vasárnapi kereskedelmi munkavégzésről szóló új szabályok alapján - csak az adventi vasárnapokon és az adott év egy tetszőleges vasárnapján nyithat ki, ezekre a napokra százszázalékos pótlék jár. A törvényalkotási bizottság módosító javaslatának indoklásában példaként említik az ezeken a napokon dolgozó eladókat, boltvezetőket, pultosokat, pénztárosokat, raktárosokat, szállítókat, árufeltöltőket, takarítókat és őröket.
A dupla vasárnapi bérpótlék a kereskedelemben december 24-ére és 31-ére is jár, ha azok vasárnapra esnek.