Buda-Cash - Csákváron a vállalkozások előre befizetik a márciusi adókat

InfoRádió / MTI
2015. február 27. 12:17
A csákvári önkormányzat kérésére a helyi cégek előre befizetik a város új számlájára a márciusban esedékes helyi adókat, a polgármester ugyanakkor nehéz időszakra számít, miután a település számláját eddig a Buda-Cash-ügyben érintett BRB Buda Regionális Banknál vezette.

Illés Szabolcs (Fidesz-KDNP) Csákvár polgármestere az MTI-nek elmondta: mintegy 41 millió forintjuk ragadt a bankban. A város már szerdán új bankszámlát nyitott az OTP-nél.

Megjegyezte, hogy az önkormányzat felhívására a helyi vállalkozók a márciusban esedékes iparűzési- és gépjárműadójukat már az új számlákra utalják, és előre teljesítik azokat. Az önkormányzati dolgozók és a közfoglalkoztatottak fizetését, valamint a segélyeket a Magyar Államkincstár letéti számlára helyezte, azokat határidőre ki tudják fizetni.

A városvezető kiemelte: nehéz időszakra és likviditási problémákra számít, mert nem tudni, hogy az előre befizetett pénzek meddig elegendőek.

Vál község hivatalos honlapján arra kérte az önkormányzat a lakosságot, hogy a Buda Regionális Bank felé semmiféle befizetést ne teljesítsenek, az interneten keresztül se utaljanak az önkormányzat adószámlájára, a kiküldött adócsekkeket pedig ne fizessék be a postán. Bechtold Tamás polgármester tájékoztatása szerint a településnek 17 millió forintja ragadt a bankszámlán.

Tessely Zoltán a térség fideszes országgyűlési képviselője az MTI kérdésére elmondta: a csákvári és a váli önkormányzat mellett civil szervezetek és alapítványok kerültek még nehéz helyzetbe, mert a BRB-nél vezetik számlájukat.