eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Betegeknek tartanak konferenciát csípő- és térdbetegségekről szombaton

A porcmentésről, porcplasztikáról és a műtétek utáni gyógytorna fontosságáról is hallhatnak előadást a Második Országos Csípő és Térdprotézis Rendezvényen szombaton reggel 9-kor a Lurdy Házban.Nagy Balázs György szervező Az InfoRádióban elmondta: minderről elismert magyar szakemberek beszélnek majd.

"Ez elsősorban a betegeknek szól, neves vezető szakemberek fogják az előadásokat tartani. Az első téma a porcmentés, mikor lehet, milyen módszerek vannak arra, hogy a csípő vagy a térd esetében a porcot megmentsük. Ilyenek a mozaikporc-plasztika, a saját porctenyésztés, beültetés. A második előadáson arról lesz szó, hogy milyen protézisek vannak, ezeket, hogy szokták beültetni, mennyi ideig tart a műtét és a rehabilitáció. Ezek után a gyógytornáról lesz szó, lesz olyan előadás is, amelyen az derül ki, mit kell feltétlenül megkérdezni az orvostól, melyek azok az információk, amiket mindenképpen be kell szerezni a műtét előtt" - mondta a Második Országos Csípő és Térdprotézis Rendezvény szervezője.

"Az előadások úgy vannak összeállítva, hogy a laikus érdeklődők számára is követhető legyen. Már második alkalommal rendezzük, először is kifejezetten kértük az előadóktól, hogy az orvosi szakszavakat mellőzzék és igyekezzenek úgy megfogalmazni a gondolataikat, hogy az mindenki számára érthető legyen. A naprakész információkat az garantálja, hogy milyen előadó a szakmájának neves, elismert képviselője. Minden előadást úgy hirdettünk meg, hogy az előadások végén a közönség is kérdezhessen" - tette hozzá Nagy Balázs György.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Forgalmi dugóba került az építőipar

Forgalmi dugóba került az építőipar

A 2022-es háborús és inflációs válság után nem egészen 2 évvel tulajdonképpen adottak a feltételek ahhoz, hogy a magyar építőipar és azon belül a lakásépítések lendületet kapjanak. Mégsem ez történik, az ágazati szereplők és szakértők szerint 2024-ban és még 2025-ben is kevesebb lakás készül el Magyarországon, mint 2023-ban, pedig az sem volt már egy jó év. Kicsit több mint egy évnyi válságtünet tehát bő 3 éves szakadékot hagy maga után. A gyors lassulás, lassú gyorsulás problémája ismert jelenség az autópálya-üzemeltetésben, a következménye bosszantó torlódás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×