Tizenkét párt jelöltjei szerepelnek az országos listán - 25 éve történt

Infostart
2015. február 24. 13:06
1990. február 24. szombat: Két héttel a magyar választások előtt nyugati szakértők újabb politikai szemináriumot tartanak Budapesten - ám ezúttal valamennyi nagyobb párt részére, beleértve az MSZP-t is. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt a március 25-i választáson a szavazatok 20 százalékának megszerzését győzelemnek könyvelné el.

Az Országos Választási Bizottságnál a jogszabályi előírásoknak megfelelően 1990. február 23-án 24 óráig, a lehetséges utolsó időpontig tizenkét párt jelentette be jelöltjeit az országos listáján. Ezek a következők: Agrárszövetség, Fiatal Demokraták Szövetsége, Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, Hazafias Választási Koalíció, Kereszténydemokrata Néppárt, Magyar Demokrata Fórum, Magyar Néppárt, Magyarországi Szociáldemokrata Párt, Magyar Szocialista Munkáspárt, Magyar Szocialista Párt, Szabad Demokraták Szövetsége és a Vállalkozók Pártja.

Két héttel a magyar választások előtt nyugati szakértők újabb politikai szemináriumot tartanak Budapesten - ám ezúttal valamennyi nagyobb párt részére, beleértve az MSZP-t is. A ,,kampányok és választások,, című amerikai szakfolyóirat - meghívásra - amerikai, kanadai, argentin és nyugatnémet szakértőket küld Budapestre, hogy azok átadják tapasztalataikat a magyar politikusoknak. A kétnapos szemináriumon - a Közgazdaságtudományi Egyetemen - az MDF, az SZDSZ, a FIDESZ, a Kereszténydemokrata Néppárt és az MSZP képviselői vesznek részt.

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt a március 25-i választáson a szavazatok 20 százalékának megszerzését győzelemnek könyvelné el. Erről beszélt az SZDP országos pártértekezletén Petrasovits Anna pártelnök. Elmondta: az SZDP-nek 75 egyéni választókerületben sikerült jelöltet állítania. Petrasovits Anna hangoztatta: a jelöltállítások befejeztével eljött az a nap, amikor a Szociáldemokrata Pártot nem lehet figyelmen kívül hagyni és továbbra is agyonhallgatni. A kommunista hatalom országlása idején elszegényedett rétegek számára ma az egyetlen alternatíva, ha az európai baloldali munkáspárttal, a SZDP-vel tartanak - mondta Petrasovits Anna.

Székesfehérváron tartotta országos választási nagygyűlését a Magyar Szocialista Párt. A rendezvény nyitányaként a párt vezetői megkoszorúzták a Romkertben a magyar királyok síremlékét, majd mintegy kétezer résztvevő előtt igazi fesztiváli hangulatban vonult be az MSZP 175 képviselőjelöltje a Videoton oktatási központjának csarnokába. A résztvevőket Nyers Rezső köszöntötte, és üdvözölte Pozsgay Imre, aki bejelentette, hogy a Szocialista Párt egy híján minden választókerületben országgyűlési képviselőjelöltet állít. Az elkövetkező időszakot ne a félelem, hanem a jövőre való felkészülés jellemezze, hiszen az MSZP mértéktartó programja a garancia a békés átmenet folytatására - mondta Pozsgay Imre.


További érdekességek a rendszerváltó időkről a facebook.com/kozossiker oldalon.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást