Néhol extrém szabálytalanságok a felsőoktatási intézményeknél

Infostart
2015. február 24. 19:52
Az Állami Számvevőszék által vizsgált harminc felsőoktatási intézmény csaknem felénél valamilyen hatósági eljárás is indult az ÁSZ jelzése alapján. A számvevőszék a 2009-13-as időszakra vonatkozó ellenőrzés során komoly hiányosságokat, "a korrupció esélyét növelő jelenségeket" állapított meg - mondta Domokos László elnök.

"2013-ban megterveztük az ellenőrzést, és ez 2014 első felében indult, amikor 9 ellenőrzést befejeztünk. Miután ez mutatta, hogy a gond visszaigazolódott, ezért további 21, tehát összesen 30 felsőfokú intézménynek az ellenőrzését kiterjesztettük, és vissza is igazolta a gyanút, hiszen közel a felében hatósághoz fordultunk" - mondta az InfoRádiónak Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

Mint mondta, nem egy felsőfokú intézménynél ez két ügyet is jelent, tehát két hatósági eljárást is egy-egy helyen. "A mostani hat egyetem és főiskola esetében azt emelném ki, hogy az ÁSZ javaslataiban nyolc miniszternek javasolt személyes munkajogi felelősségre vonást és a rektoroknál négy esetben" tettek javaslatot arra, hogy tegyen munkaügyi felelősségre vonást.

Domokos László közlése szerint különféle szabálytalanságok fordultak elő, legyen az pénzügyi, gazdálkodási, vagy vagyonnal kapcsolatos kérdés.

Példaként említette, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Iskola esetében egészen extrém szabálytalanságokat is mutat a jelentés. "Tehát azt kell mondanom, időszerű volt az ellenőrzés, és annak érdekében, hogy az egyetemeinkre a gyermekeinket ha elküldjük, akkor ott valóban jó példát mutató gazdálkodást, működést is tapasztaljanak, abban bőven lesz teendőjük a következő hónapokban mind az intézkedést tervet készítő vezetőknek, mind a fenntartó miniszternek" - tette hozzá.

Hanganyag: Gál Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást