Népszavazást tarthatnak az elszakadásról Szovjetunióban - 25 éve történt

Infostart
2015. február 20. 13:13
1990. február 20. kedd: Az MDF fontosnak tartja azt, hogy a jelenlegi 90 százalékról 5 év alatt 30 százalékra mérséklődjék az állami tulajdon aránya. A romániai fordulat kezdetétől február közepéig 11,2 millió márka értékben, összesen 1121 tonna segélyt szállított Romániába az első német-magyar kétoldalú egyesület, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely a magyar testvéregyesületével együtt egy évvel ezelőtt alakult meg.

Az MDF fontosnak tartja azt, hogy a jelenlegi 90 százalékról 5 év alatt 30 százalékra mérséklődjék az állami tulajdon aránya, és hogy lehetőséget kapjon az egyéni kezdeményezés és vállalkozókészség. Erről Antall József, a Demokrata Fórum elnöke beszélt Székesfehérváron a párt választási nagygyűlésén. A politikus hozzátette: mindezt úgy kell megvalósítani, hogy közben ne legyen szegénység és éhség. Biztosítani kell a szociális védőhálót, és a gazdasági struktúra átalakításával új munkahelyeket is kell teremteni. Az MDF nem a privatizáció, a külföldi működőtőke ellen van, hanem az ország kiárusítása ellen emeli fel a szavát, és az ellen, hogy olcsó spekulációkkal jussanak egyesek tulajdonhoz - hangoztatta Antall József.

A romániai fordulat kezdetétől február közepéig 11,2 millió márka értékben, összesen 1121 tonna segélyt szállított Romániába az első német-magyar kétoldalú egyesület, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely a magyar testvéregyesületével együtt egy évvel ezelőtt alakult meg. Bonni nemzetközi sajtóértekezletén Csilla von Boeselager asszony, a szeretetszolgálat németországi elnöknője, valamint Kozma Imre zugligeti plébános a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője beszámolt arról, hogy összesen 286 tonna orvosságot és egészségügyi felszerelést, 557 tonna élelmiszert és 278 tonna ruházatot küldtek Romániába.

A szovjet parlamentben törvényjavaslatot terjesztettek elő arról, hogy a Szovjetunió tagköztársaságaiban népszavazás útján dönthessenek az elszakadásról - közölte a moszkvai rádió Interfax című kiadványa. A törvényjavaslat szerint az elszakadásra vonatkozó döntés akkor érvényes, ha a szavazáson a 18 éven felüli lakosoknak legalább háromnegyede részt vesz. Az Interfax nem tért ki arra, hogy a döntéshez elegendő-e az egyszerű többség, és egyéb részletekbe sem bocsátkozott. Az egykor független balti államok mind hangosabban követelik a Szovjetunióból való kiválást, és az ország déli peremén levő köztársaságok is nagyobb politikai és gazdasági autonómiáért harcolnak.

További érdekességek a rendszerváltó időkről a facebook.com/kozossiker oldalon.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást