eur:
395.73
usd:
367.19
bux:
65218.05
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Haladékot adtak a kockázati biztosítékra

Az Országgyűlés döntése értelmében február 1-je helyett március 11-étől kell első alkalommal kockázati biztosítékot nyújtani az erre kötelezett, kockázatos termékeket fuvarozó vállalkozásoknak.

A 137 igen, 3 nem szavazattal és 37 tartózkodás mellett jóváhagyott, kivételes eljárásban megtárgyalt törvény a január elseje óta működő elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer működtetésével kapcsolatos részletszabályok rögzítését nemzetgazdasági miniszteri rendeletre bízza. Ennek - több könnyítést tartalmazó - tervezete már meg is jelent a kormány honlapján.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a javaslat vitáját indító expozéjában hangsúlyozta: a módosítás célja, hogy átláthatóbbá tegye az adóelkerülések kiszűrését lehetővé tévő, január 1-i hatállyal bevezetett elektronikus közúti áruforgalmi rendszert.

"Több esetben könnyítést, egyszerűsítést tartalmaz várhatóan a miniszteri rendelet, a kockázatos termékek vonatkozásában viszont további szigorítások várhatóak éppen az adóelkerülés megakadályozása érdekében."

A kockázati biztosíték benyújtási határidejének módosítását az államtitkár azzal indokolta, hogy március 11-éig az a cég is mentesülhet a biztosítékra vonatkozó kötelezettsége alól, amely csak februárban jelentkezett a köztartozás-mentes adózói adatbázisba. Az elismerten köztartozás-mentes vállalkozásoknak ugyanis nem kell biztosítékot fizetniük.

Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer alapvető szabályai nem változtak: minden útdíjköteles - 3,5 tonna össztömeget meghaladó - járművel történő fuvarozás feltétele az, hogy a fuvarozó rendelkezzen ekáer-számmal. Márciustól pedig a már említett miniszteri rendelet tartalmazza azokat az eseteket, amelyekben akkor is az ekáer alá tartozik a szállítás, ha nem útdíjköteles járművel végzik. Az ilyen jármű össztömege nem haladhatja meg a 3,5 tonnát.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×