eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Tovább szakadt az Együtt

Még egy lépéssel távolabb került a kormányváltás esélyétől a baloldal azzal, hogy tovább szakadt az Együtt. A PM után most a Szolidaritás két vezetője is kilépett a pártból, és erre akarja rávenni az egyesület közgyűlését is. Az egymással szembeforduló egykori szövetségek egyvalamiben értenek egyet: nagyon hiányzik Bajnai Gordon, aki megerősítette a háttérbe vonulásának szándékát azzal, hogy lemondott az országos politikai tanács vezetéséről.

A platformok megszüntetése és Bajnai Gordon visszavonulása miatt lépett ki az Együttből hétfőn a Szolidaritás két vezetője, Kónya Péter független országgyűlési képviselő és Székely Sándor fővárosi képviselő. Ezt Kónya Péter mondta az InfoRádiónak. Az Együtt új elnöke, Szigetvári Viktor is arra utalt Aréna című műsorunkban, hogy Bajnai Gordon háttérbe lépése komoly veszteség a pártnak. Mindketten megerősítették, hogy a volt kormányfő részt vett a párt szombati küldöttgyűlésén, ahol nem mondott beszédet, de az Együtt tagja és tanácsadója marad.

Bajnai Gordon az Együtt politikai tanácsának elnöke volt. Rácz Krisztina, a párt sajtófőnöke megerősítette az InfoRádiónak, hogy a volt kormányfő lemondott erről a posztról, mert nem tudja összeegyeztetni a munkájával. Utódja a Szolidaritás egyik alapítója, Sértő-Radics István lett. Ez azért nem meglepő, mert a Szolidaritás jó néhány politikusa az Együttnek is a tagja és Kónya Péter szerint ezzel nincs is semmi baj. Ennek ellenére ő mint társadalmi elnök az Együtt és a Szolidaritás közötti, két éve érvényben lévő együttműködés felmondását javasolja az egyesület közgyűlésének.

Az InfoRádió forrásai szerint az Együttben úgy látják, hogy a Szolidaritással folytatott együttműködés már jó ideje csak névleges volt, a kettős tagok pedig az Együttben aktívak, tehát nincs is mit meghosszabbítani vagy lemondani. Ráadásul azt gyanítják, hogy Kónya Péter pártot alapít. Ha ez tényleg így lesz, akkor még tovább atomizálódik a baloldal egykori összefogása. Tudniillik az MSZP elnöke, Tóbiás József minden lehetséges alkalommal elmondja, hogy pártja többé nem köt alkukat, a PM pedig már tavaly novemberben szakított az Együtt-tel.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×