eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

12 éven át halott gyermeke után vette fel a családi pótlékot

Költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy 47 éves nővel szemben, aki 2002 és 2014 között az alig kéthetesen meghalt gyermeke után vette fel a családi pótlékot - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.

Martossy György tájékoztatása szerint a nő 2002 júliusában adott életet egy kislánynak, aki születése után két héttel meghalt. Az anya az ekkor már anyakönyvezett és a nyilvántartásokba is bekerült újszülött halálát nem jelentette be a jogszabályban előírt 15 napon belül, így részére a családi pótlékot megállapították és folyósítani kezdték.

2004-ben és 2009-ben újabb gyermekei születésekor minden esetben bejelentette, hogy a 2002-ben született gyermek után is kéri az állami juttatás megállapítását és folyósítását - közölte az ügyészségi szóvivő.

Hozzátette: 2012-ben a gyermeknevelési támogatás megállapításakor ismét feltüntette saját háztartásában nevelt gyermekként a 2002-ben meghalt kislányt, így 2014-ig összesen mintegy 1 millió 954 ezer forint állami juttatást vett fel jogtalanul.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt - jegyezte meg Martossy György.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×