eur:
393.86
usd:
365.08
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Putyin útja a hírszerzéstől az elnöki székig

A Szovjetunió összeomlása utáni Oroszország legerősebb vezetője érkezik ma Budapestre. A Nyugaton sokat bírált lépései ellenére felmérések szerint az oroszok több mint 80 százaléka elégedett az elnök tevékenységével. Vlagyimir Putyin munkás családba született, jogot végzett, majd a KGB-hez került.

Az 1952-ben, Szentpéterváron - akkori nevén Leningrádban -, munkás családba született Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1975-re végezte el a város egyetemének jogi karát, majd a KGB hírszerző részlegéhez került. 1985-től Kelet-Németországban, Drezdában szolgált, hivatalosan a Barátság Háza igazgatójaként.

A német újraegyesítést követő hazatérése után, a Szovjetunió felbomlásának évében a szentpétervári polgármesteri hivatalban kezdte építeni politikai karrierjét. Jól informáltságáról, kemény tárgyalási stílusáról és a politikai ellenfelekről vezetett aktákról már ebből az időszakból lehet olvasni. Moszkvába az egyik korábbi pétervári támogatója hívta 1996-ban, ezzel pedig még inkább felgyorsult a korábbi hírszerző politikai karrierje.

Oroszország első választott elnöke, Borisz Jelcin 1998-ban nevezte ki a Szövetségi Biztonsági Szolgálat, vagyis a KGB utódszervezetének igazgatójává, majd a nemzetbiztonsági tanács titkárává. Ekkor a csecsenföldi orosz beavatkozás növelte leginkább tekintélyét, így előbb kormányfő, majd Jelcin lemondása után megbízott, pár hónappal később pedig meválasztott utódja lett.

Első két elnöki ciklusában, 2000-től 2008-ig ellentmondást nem tűrően szilárdította meg a nem csak ellenfelei szerint autokrata elnöki hatalmát - például félreállította egyik lehetséges kihívóját, Oroszország egykori leggazdagabb emberét, Mihail Hodorkovszkijt -, majd a Dmitríj Medvegyevnek alkotmányos okokból átadott négy elnöki év után 2012-ben ismét visszatért az államfői posztra.

Az orosz gazdaságot azonban ez idő alatt sem állította több lábra, Oroszország legfőbb bevétele mindmáig a nyersanyagexport, amire a kőolaj világpiaci árának mélyrepülése nyomán az orosz költségvetés megroppanása is felhívta nemrég a figyelmet. Mégis, a Krím félsziget tavalyi elcsatolása után az Oroszországi Társadalmi Véleménykutató Központ felmérése alapján a megkérdezettek több mint 80 százaléka volt elégedett az államfő tevékenységével, sőt, a legfrissebb felmérés alapján mára egy kicsivel még népszerűbb az államfő.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×