eur:
393.92
usd:
364.83
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Szigetvári szerint személyes döntés a volt társelnökök kilépése

Nem jelenti a Szolidaritás Mozgalommal való szakítást Kónya Péter és Székely Sándor kilépése az Együttből - véli Szigetvári Viktor. Az Együtt hétvégén megválasztott elnöke szerint két ember személyes döntéséről van szó, és nem testületi határozatról. Meggyőződése, hogy a hétvégén megválasztott, Szolidaritásból érkezett Együttes politikusok maradnak. Azt viszont fájlalja, hogy Kónya Péter nem mondott le a parlamenti-, Székely Sándor pedig a fővárosi képviselői mandátumáról.

Kónya Péterék értesítették-e önt vagy az Együttet kilépési szándékukról? - kérdeztük Szigetvári Viktort, az Együtt elnökét.

Igen, ők erről tájékoztattak. Én jeleztem, hogy sajnálom a döntésüket, mert a küldöttgyűlésünkön számos pozícióba számos olyan politikusunk került be, aki egyébként korábban a Szolidaritás Mozgalomban politizált és most is tagja a Szolidaritás Egyesületnek. Nagyon örülök neki, hogy a pártunk választmányát is egy szolidaritásból érkezett politikus vezeti, a választmányunk tagjainak egyharmada szintén onnan jött, és hát Szabó Szabolcs az egyik legaktívabb ellenzéki országgyűlési képviselő szintén a pártunk tagja, és tagja is marad.

Gondolja, hogy ez így is marad? Kónya Péterék azt mondták, hogy kezdeményezni fogják a Szolidaritás Mozgalomnál, hogy semmilyen módon nem működjenek együtt tovább az Együttel.

Ez az ő döntésük, szerintem a saját embereik sem támogatják őket ebben. Azt gondolom, hogy itt két olyan embernek a döntéséről van szó, akik aktívan közéleti tevékenységet nem folytattak, sajnálatos, hogy már majdnem egy éve országgyűlési képviselő Kónya Péter az elmúlt egy évben két alkalommal vetette észre magát. Egyszer kijelentette, hogy külön pártot akar alapítani, most meg bejelentette a kilépését. Ennél az Együtt aktivistái, közöttük a Szolidaritás aktivistái többet dolgoztak azért, hogy Kónya Péter bent üljön a parlamentben, és látszik, hogy például Szabó Szabolcs, aki egyéni képviselő, egyéni mandátumot nyert Csepelen, egyébként a Szolidaritásnak is tagja, mennyire aktívan és jól használja ki a csepeliek meg az összes választópolgár érdekében ezt a döntést.

Biztos abban, hogy ezek a képviselők, például Szabó Szabolcs, aki Szelényi Zsuzsannán kívül az Együtt másik parlamenti képviselője maradt, itt marad a pártban?

Nincs okom feltételezni, hogy nem. Egy sikeres küldöttgyűlésen vagyunk túl. Arra készülünk, hogy új lendületet adjunk pártunknak, alapvetően a korrupcióellenes küzdelemben és ebben lett volna helye Kónya Péternek és Székely Sándornak is. Sajnálom, hogy a saját személyes döntésüket egy közösségi döntésnek láttatják. Közösségi döntés a Szolidaritás egyesületben erről nem volt, és nem tudok arról, hogy lett volna ott közgyűlés, küldöttgyűlés.

Viszont mindketten meghatározó vezetői a Szolidaritás Mozgalomnak. Elképzelhető, hogy mégiscsak komoly befolyásuk lesz a szervezet tagjaira.

Nyilvánvaló, de azok az emberek, akik az Együttben politizálnak, azoknak a jelentős része világossá tette az elmúlt hónapokban, hogy akik Szolidaritásból jöttek, az Együttben szeretnének politizálni mert itt találták meg a politikai közösségüket.

Miként éli meg, hogy elvesztenek ezzel egy parlamenti képviselőt illetve egy fővárosi képviselőt?

Szomorúan élem meg, mert az én kollégáim együtt velem sokat dolgoztak azon, hogy ezek a kollégák ott ülhetnek ezeken a helyeken. Én azt tartanám becsületesnek, hogyha ők lemondtak volna, erre mi kérni jobban nem fogjuk. Kónya Péter nem kíván lemondani a mandátumáról, ezt világossá tette. Azt gondolom, hogy az elmúlt egy év közéleti tevékenysége világossá tette mindenki számára, hogy amennyire Juhász Péter, Szabó Szabolcs, Szelényi Zsuzsanna, vagy én tudunk aktívan dolgozni, parlamentben és parlamenten kívül is, Kónya Péter ezt elmulasztotta. Innentől kezdve azt tudom mondani, hogy két olyan ember döntéséről beszélünk, akiknek lett volna lehetősége az Együtt közösségen belül politizálni, együtt más, a Szolidaritásból érkezett politikusokkal, akik velünk maradnak.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×