eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Közös ellenzéki jelölt Tapolcán

Pad Ferencet közös jelöltként indítja a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció Veszprém megye 3. számú választókerületében, Tapolcán az áprilisi időközi országgyűlési választáson.

A két párt által az MTI-hez szombaton eljuttatott közös közlemény szerint Pad Ferenc közlekedésmérnök szakmai munkája mellett évtizedek óta szakszervezeti vezetőként is tevékenykedik. Az Alumíniumipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, és egyéni körzetben győztes önkormányzati képviselőként dolgozik az ajkai képviselő-testületben. Eddigi pályafutása, szakmai és érdekképviseleti munkája, széles körű ismertsége a garancia arra, hogy az Országgyűlésben is méltó módon, hitelesen képviselheti a térségben élők érdekeit - írták.

A két párton kívül már a Közmunkás Szakszervezet és a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület is bejelentette, hogy támogatja a jelöltet - olvasható a közleményben. A jelölt várja valamennyi demokratikus párt és civil szervezet támogatását - tették hozzá.

Veszprém megye 3. számú választókerületében azért kell időközi országgyűlési választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt. A választást április 12-én tartják. A voksoláson hatvan település választópolgárai vehetnek részt.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×