eur:
392.82
usd:
367.89
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Érvek a kilencosztályos iskola mellett

A kilenc évfolyamos általános iskola bevezetéséről is tárgyaltak a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportjának mezőkövesdi évadnyitó ülésén. A pedagógus érdekvédő szakmai egyeztetést sürget; az oktatáskutató szerint pedig csak komoly infrastruktúra-fejlesztés mellett érdemes belevágni a közoktatási rendszer átalakításába.

"Ez egy erős javaslat."

Ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök a HírTV-nek adott interjújában még szerdán a frakcióülésen is tárgyalt kilenc évfolyamos általános iskola bevezetéséről.

"Elég régóta van napirenden, részben mert Pokorni Zoltán évek óta képviseli ezt a Fideszen belül, részben mert néha szakmai szervezetektől is hallunk ilyet. Én nem kötelezném el magam ezen a frakcióülésen e megoldás mellett."

Orbán Viktor beszélt arról is, az elképzelések meghallgatása után kezdenének egyeztetésekbe, tárgyalásokba az új rendszerről.

Halász Gábor oktatáskutató, az ELTE tanára az InfoRádiónak azt mondta, ha valóban kilenc évfolyamosra bővítik az általános iskolai oktatást, érdemes volna az alapozásra több időt fordítani, 6+3 éves képzést létrehozni, a plusz évet pedig a középiskolai évfolyamokból kellene elvonni.

"A kilenc évfolyamos általános alapképzés az a domináns oktatás-szerkezeti modell a világon, a legeredményesebb rendszereire ez jellemző. Ez jellegzetesen egy hatéves iskolai kezdőszakaszra épülő, hároméves alsófokú középfokú oktatást foglal magában. Ez az, amire a lengyelek átálltak az elmúlt másfél évtizedben."

A változtatásba azonban csak komoly infrastrukturális beruházással van értelme belevágni - mondta az oktatáskutató.

Mendrey László a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője szerint nagyon fontos, hogy az előkészítésben a szakma is jelentős szerepet kapjon.

"A 6+3-as megoldásban Magyarországon olyan elképzelések vannak, hogy hatodik után a gyereknek döntenie kell, hogy a természettudományos vagy a humán érdeklődési terület felé fordul, ami egy tizenkét éves gyerek esetében nem feltétlenül hoz adekvát döntést. Felmerült az is, hogy településenként változó lehetőségekkel kell szembenéznünk, mert a kilencosztályos képzés feltételeinek nem minden iskola felel meg. Ahogy én hallottam, súlyponti iskolákat hoznának létre és a kisebb településeken hat osztályig járnának a gyerekek és utána, gondolom, buszokkal vinnék ezekbe az iskolákba. Beszélni kell róla. Nem tudom, melyik a jó megoldás, sok-sok embernek kell ezt megbeszélnie."

Mendrey László azt mondta, a kilenc évfolyamos általános iskola jó irány lehet, ha a hazai sajátosságoknak megfelelően alakítanák ki az új rendszert.

Hanganyag: Király István Dániel

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×