eur:
393.7
usd:
364.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Rogán: induljon nemzeti konzultáció a bevándorlásról!

A Fidesz-KDNP arra kéri a kormányt, induljon nemzeti konzultáció a megélhetési bevándorlásról - közölte a Fidesz frakcióvezetője pénteken Budapesten, a Mezőkövesdre kihelyezett Fidesz-KDNP-frakcióülés után. Rogán Antal sajtótájékoztatóján több más döntésükről is beszámolt, egyértelművé tette például, hogy a kormánypártoknak továbbra is céljuk az alacsony infláció.

Tájékoztatása szerint a mezőkövesdi tanácskozáson több megoldási javaslatot is megfogalmaztak a megélhetési bevándorlás megakadályozása ügyében, ezek, jelezte, biztosan konfliktust jelentenek majd Brüsszellel, mert - Magyarországgal ellentétben - "Brüsszel támogatja a bevándorlást". Magyarország ugyanakkor az unióban is képviselni fogja az új, szigorú bevándorláspolitika szükségességét - hangsúlyozta.

A kormánypártok szerint a nemzeti konzultáción egyebek mellett azt kell megkérdezni az emberektől - a szükséges jogszabály-előkészítés mellett -, hogy támogatják-e a harmadik országból érkező illegális bevándorlók őrizetbe vételét és az ellenőrzés alatt tartásukat mindaddig, amíg nem dől el, jogosultak-e menekültstátusra. Az is kérdés lesz: támogatják-e az emberek, hogy az illegális bevándorlókat "haladéktalanul vissza kelljen toloncolni".

A frakcióvezető hozzátette, Magyarországnak lépéskényszert jelent az osztrák szabályozás júliustól várható szigorodása, így a magyar kormánynak a nyár közepéig mindenképpen meg kell tennie a szükséges lépéseket.

A megélhetési bevándorlás témájának fontosságát a frakcióvezető azzal magyarázta, hogy két év alatt 20-szorosára nőtt Magyarországon a menekültkérelmet beadók száma, a 2012-es mintegy 2500-ról 2014-re több mint 42 ezerre. Külön kitért az idén januári adatra, vagyis hogy egy hónap alatt már 14 ezer menekültkérelmet adtak be.

"Magyarország kapuit be kell zárni a megélhetési bevándorlók előtt", mert Magyarország nem tud munkát adni nekik - ismertette a Fidesz-KDNP-képviselőcsoport álláspontját a frakcióvezető, aki megerősítette, a megélhetési bevándorlásról politikai vitanapot is tartanak majd a parlamentben, várhatóan február 19-én.

Rogán Antal a következő három és fél év kormányzása legfontosabb feladatának a keményen dolgozó emberek, a bérből és fizetésből élők anyagi helyzetének javítását nevezte. Ennek érdekében a következő években is segély helyett munkát kell adni az embereknek, törekedni kell a teljes foglalkoztatottságra - mondta.

Emellett fenn kell tartani és meg kell védeni a rezsicsökkentés eredményeit - folytatta -, és ha lehet, folytatni kell. A frakcióvezető kijelentette: a kormánypárti képviselőcsoport Brüsszel minden törekvésével szemben a leghatározottabban küzdeni fog az árszabályozás politikájának fenntartásáért a rezsicsökkentés megvédése érdekében.

Ezzel összefüggésben megerősítette, hogy a rezsicsökkentés "elmélyítéséért" van szükség a nemzeti közműszolgáltató felállítására, amely márciustól - először a földgázszolgáltatás területén, egy éven belül pedig a villamos energia területén is - nonprofit alapon, olcsóbb árakkal versenyez majd a piaci cégekkel. Elképzelhetőnek nevezte egyúttal, hogy a kormány a villamosenergia-szolgáltatás területén céget vásárol majd a nemzeti közműszolgáltatás érdekében.

A devizahitelek ügyében a frakcióvezető azt mondta: végig kell vinni a bankok elszámoltatásának folyamatát, 2015-ben véglegesen le kell zárni a deviza-jelzáloghitelek korszakát.

Rogán Antal a bankok elszámoltatásával összefüggésben jelezte: március és április folyamán minden érintett értesítőt kap kézhez arról, hogy a bankja mennyivel tartozik neki, hogyan számolnak el vele. Ez azt is tartalmazza, hogy a devizahitel helyébe lépő forinthitelnek mennyi lesz a törlesztőrészlete és a kamata. Arról is döntöttek: a februárra, márciusra és áprilisra vonatkozó különbözetet egy összegben kaphassák meg májusban az érintett devizahitelesek.

Megjegyezte, a forinthiteleseknél augusztus-szeptember az értesítés időszaka, és novembertől náluk is érvényesülni fog az elszámoltatás eredményeként a várható kamatcsökkentés.

Azt is egyértelművé tette, hogy kormánypártok a jövőben is alacsony inflációra fognak törekedni, mert az a jó a bérből és fizetésből élőknek. Szavai szerint 2015-ben is fenntartható az alacsony infláció.

Ezzel összefüggésben elmondta azt is: a Nemzetgazdasági Minisztériumnak egy hónapon belül ki kell dolgoznia egy tanulmányt arról, hogy egyes termékek ára hogyan alakul más árváltozásokat - például a gázolaj vagy a benzin árának csökkenését - figyelembe véve.

Rogán Antalt a reklámadóról is kérdezték, amiről úgy nyilatkozott, döntés nem született a frakcióülésen, a kormány folytatja a tárgyalásokat, és azokat követően a kabinet megoldási javaslata visszakerül a frakció elé, de - hívta fel a figyelmet - egy esetleges változtatás esetén a reklámadóból származó bevételt pótolni kell, ezt a kormánynak meg kell oldania.

A reklámadóval kapcsolatos tiltakozásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: "akit egy adó érint, az természetesen mindig hangosan tiltakozik (...), az pedig, hogy ki hogyan tiltakozik, vérmérsékelt, habitus kérdése".

Külpolitikai ügyekben - közölte - megerősítették a kormányt abban, hogy a következő években is a magyar nemzeti érdek képviselete a külpolitika legfőbb célja. Egyetértettek a Németországgal való szoros kapcsolat ápolásában, ahogyan abban is, hogy stratégiai kapcsolatra van szükség Oroszországgal, mivel pillanatnyilag Oroszország az egyetlen gázszolgáltatója Magyarországnak, és fontos, hogy mindvégig biztosított legyen a háztartásoknak az olcsó gáz - ismertette Rogán Antal, hozzátéve: folytatni kell a keleti nyitás politikáját, különösen Törökországgal.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×