Emberi csontok kerültek elő a Széll Kálmán tér felújításakor

InfoRádió / MTI
2015. február 6. 17:28
Emberi csontok kerültek elő Budapesten, a Szilágyi Erzsébet fasoron a Széll Kálmán tér felújítása közben pénteken - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-t.

A tárca közleményében hangsúlyozta: az ilyen esetekben kötelező eljárás szerint a munkálatokat meg kell állítani és azonnal értesíteni kell a rendőrséget, azonban, mint írták, a kivitelező ezt sajnálatos módon nem tette meg, ennek következtében kegyeletsértő helyzet keletkezett.

Közölték: amikor a HM társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti főosztálya értesült az esetről, azonnal megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot és a kivitelezőt. Ezt követően a rendőrség járőrt küldött a helyszínre, hogy biztosítsa a területet. A tárca hadisírgondozó szakemberei megkezdték az emberi csontok feltárását. Később azonosíthatják őket, ha alkalmas sírmelléklet, például azonossági jegy kerül elő.

Hozzáfűzték: a HM nagyon fontosnak tartja a háborúkban elesett katonák emlékének ápolását, amelyhez hozzátartozik az előkerülő földi maradványok méltó kegyelettel történő elhantolása. A tárca háborús kegyeleti főosztálya arra kéri a lakosságot, hogy az elhunyt hősök emlékének tiszteletben tartása érdekében ilyen, vagy hasonló esetekben azonnal értesítse a rendőrséget.