A katolikus püspöki konferenciák hittani bizottságai 1967-ben alakultak meg. 1984 óta földrészenként tartanak tanácskozást, hogy hatékonyan tudjanak segíteni az adott térség egyedi problémáinak megoldásában - mondta az InfoRádióban Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke.
"A bizottságok feladata országonként vagy püspöki konferenciánként általában az, hogy a katolikus hitet érintő kérdésekben az adott társadalommal folytassanak párbeszédet, illetve a katolikus egyház állásfoglalásait az ottani körülmények és problémák összefüggésében fogalmazzák meg az egyetlen és közös hitünk alapján."
Erdő Péter hozzátette, hogy az esztergomi tanácskozáson is napirendre kerülnek olyan témák, amelyet Európa mindegyik püspökségét foglalkoztatják - ilyen például az iszlámmal folytatott párbeszéd.
"Úgy tűnik, hogy nagyon sokszor inkább szociológiai-társadalmi, mint teológiai gyökerük van ezeknek az Európában működő iszlám köröknek. Nagyon érdekes az ezzel kapcsolatos tapasztalatok cseréje, hiszen egész mást jelent az iszlám jelenléte Albániában vagy Bosznia-Hercegovinában, mint Franciaországban vagy Spanyolországban."
Ferenc pápa levélben köszöntötte a hittani bizottságok vezetőit. A katolikus egyházfő szerint "Európának nyitottnak kell lennie az élet transzcendens dimenziója felé, mert anélkül elveszíti a humanista lelkületét", amelyet pedig szeret és védelmez. Erről Erdő Péter is beszélt az InfoRádióban.
"Egy teljes relatív és csak a véleményekre, azok egyensúlyára törekvő vagy támaszkodó államfelfogás esetén mindig nagy kérdés az, hogy a társadalmi együttélés minimumához szükséges közös értékeket mire alapítjuk, ha egyszer csupán vélemények vannak és nincs objektíven megismerhető olyan igazságréteg, amire szilárdan lehet építkezni."
A konferencia vezetői reagáltak a franciaországi terrorcselekmények hírére: levelet írtak a párizsi és a marseille-i érseknek: "Meg kell sokszoroznunk a béke, az igazságosság, a jog érdekében tett lépéseinket, és fontos, hogy elkerüljünk minden olyan visszaélést, amely alkalmas arra, hogy ösztönözze a gyűlöletet" - olvasható az üzenetben.
Az európai püspöki konferenciák hittani bizottsági elnökei keddtől tartanak háromnapos konferenciát Esztergomban.
Hanganyag: Herczeg Zsolt