Áder János kritizál és önkritikát gyakorol

Infostart
2015. január 14. 16:37
Az államfő szerint a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban hibázott a kormány, az Országgyűlés, az ellenzéki pártok, a környezetvédelemért felelős ombudsman és a köztársasági elnök is - ezt Áder János a parlamenti frakciók vezetőinek szerdán küldött levelében írta. "A másik tanulság pedig az, hogy 25 év után elérkezett az idő arra, hogy belássuk, az Országgyűlésnek végre szakítania kell a "salátatörvény"-alkotás rossz gyakorlatával" - áll a levélben, amely a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható.

A köztársasági elnök levelében egyebek mellett ez olvasható: "... nem mehetünk el szó nélkül olyan ügyek mellett, ahol minket is mulasztás terhel. A megújuló energiaforrást jelentő napelemek hazai elterjedését bizonyosan nem ösztönző környezetvédelmi termékdíj bevezetése jó példa erre. Ennek bevezetésekor hibázott a kormány, mert nem kellő körültekintéssel járt el az uniós kötelezettséget jelentő környezetvédelmi termékdíj mértékének megállapításánál. Hibázott az Országgyűlés, mert olyan törvényt fogadott el, amely nem volt tekintettel a várható hatásokra. Hibáztak az ellenzéki pártok, mert ezt a kérdést nem tették szóvá a parlamenti viták során. Hibázott a környezetvédelemért felelős ombudsman, mert nem jelezte időben a korrekció szükségességét. És hibáztam én is, mert magam sem figyeltem fel erre a "salátatörvény"-be rejtett környezetvédelmi képtelenségre.

Ez az eset két tanulsággal is jár. Az egyik az, hogy a közös hibát közösen kell helyrehoznunk. Ezért arra kérem, hogy támogassa azokat a törvényhozás munkáját érintő kezdeményezéseket és szakmai egyeztetéseket, amelyek az ebben a kérdésben szükségessé vált mielőbbi korrekcióra irányulnak. A másik tanulság pedig az, hogy 25 év után elérkezett az idő arra, hogy belássuk, az Országgyűlésnek végre szakítania kell a "salátatörvény"-alkotás rossz gyakorlatával.

Az elmúlt évtizedek világos bizonyítékát adták annak, hogy a jogbiztonság érvényesülését, azaz a törvények átlátható szerkezetét és betarthatóságát akadályozza, ha egymással köszönő viszonyban sem lévő kérdéseket egyazon törvényben szabályoznak."