"Óriási veszélybe kerülhet a Zsidó Nyári Fesztivál"

Infostart
2014. november 12. 13:25
Bár idén az elmúlt 17 év legsikeresebb idényét zárta, jövőre mégis veszélybe kerülhet a budapesti Zsidó Nyári Fesztivál. A rendezvény mögött álló Budapesti Zsidó Hitközség ugyanis felbontotta a szerződést a szervező céggel. A Mazsihisz elnöke, Heisler András az InfoRádiónak elmondta ugyanakkor, hogy a sajtóhírekkel szemben Schwezoff Dávid, a BZSH ügyvezető igazgatója a Dohány utcai Zsinagóga beléptető rendszerét működtető vállalkozással nem mondta fel a korábbi megállapodást.

"A Zsidó Nyári Fesztiválra vonatkozó szerződést a Budapesti Zsidó Hitközség részéről Schwezoff Dávid felbontotta - közölte a Mazsihisz elnöke. Hozzátette: "az én megítélésem szerint, de majd jogászok megvizsgálják, jogtalanul, mert azt a Mazsihisz-BZSH nevében írta alá, úgy gondolom, önhatalmúlag nem bonthatta volna fel."

"A másik szerződés - amit az Aviv Travellel kötött a Mazsihisz, és amihez Schwezoff Dávidnak nem sok köze van - jelenleg is életben van, és reméljük, hogy az Aviv Travel teljesíti továbbra is - mint eddig - a szerződésben vállalt kötelezettségeit" - jelentette ki Heisler András.

"A Zsidó Nyári Fesztivál viszont óriási veszélybe kerülhet" - jelezte a Mazsihisz elnöke. Hozzátette: "ez a magyarországi zsidóság egyik legattraktívabb programja, amelyet tizenhét évvel ezelőtt indított útjára a Mazsihisz." Mint Heisler András elmondta: "az volt az első olyan nyitása a zsidó közösségnek a nem zsidó közösség felé, amiben megpróbáltuk megmutatni az értékeinket, a kultúránkat, a tradícióinkat, azt a szimbiózist, amiben a zsidók és a nem zsidók értékeket hoztak létre Magyarországon."

"Elvileg arra van lehetőség, hogy a Mazsihisz átvegye ezt a feladatkört, még nem tárgyaltunk erről, de már felmerült a lehetősége a beszélgetésekben" - jelezte a szövetség elnöke. Hozzátette: "azt a színvonalat, amit a tizenhét év gyakorlata és Vadas Vera szakmaisága jelentett, nehéz lesz pótolni."

"Teoretikusan minden elképzelhető, az is, hogy más cég szervezi a fesztivált, Schwezoff Dávid már sok meglepetést okozott. Az is egy opció, hogy lesz jövőre is nyári fesztivál, más vagy akár Vadas Veráék szervezésében - jegyezte meg Heisler András.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást