Kunhalmi cáfolja a pártváltásáról szóló sajtóhírt

InfoRádió / MTI
2014. október 1. 10:25
Cáfolta Kunhalmi Ágnes az MTI-nek szerdán azt a sajtóhírt, amely szerint az októberi önkormányzati választás után elhagyhatja az MSZP-t, és politikai pályafutását a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióban folytathatja.

"Szeretem a pártomat" - reagált a szocialisták fővárosi elnöke a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent információra, amelyet névtelen szocialista informátorokra hivatkozva közölt a lap. Mint mondta, most is azért kampányol, hogy jobb eredményt érjenek el a budapesti szocialisták, mint a 2010-es önkormányzati választáson.

Hozzátette, a Magyar Nemzet "látomásos költészetre" váltott, szerinte azért, mert biztos nehéz elfogadni, hogy az ország számos városában, budapesti kerületek sokaságában és Budapest egészén a Fidesz október 12-én elveszíti a választást.

Kunhalmi Ágnes a napilapnak nyilatkozó névtelen szocialistáknak azt üzente, hogy többre mennének azzal, ha szórólapot osztanának, és segítenék a Budapesten változást akaró választókat.