Az igazságügyi miniszter nyugodtan várja az Alkotmánybíróság döntését a hitelszerződésekről.
"Szakmai alapon vagyok nyugodt, mert úgy érzem, hogy amit csináltunk, az alkotmányos." - fogalmazott.
A tárcavezető hozzátette, volt alkotmánybíróként gondolkodva is kiállja a tisztességes eljáráshoz való jog szempontjából a jogszabály az alkotmányosság próbáját, illetve a bírói függetlenséget vizsgálva is helytálló, nincs visszaható jogalkotás benne. Trócsányi László úgy fogalmazott: "minden a helyén van".
Az igazságügyi miniszter elmondta: már készül a Fair Bank-törvény, amely szabályozná a hitelfelvételeket.
Hangsúlyozta: a törvényben meghatározzák, hogy az egyes fogyasztási hiteleknél milyen szabályok vonatkoznak majd a kamat- és egyéb költségek emelésére és milyen feltételek mellett lehet majd egyoldalúan szerződést módosítani. Hozzátette: a törvénytervezet október közepén kerül a kormány, november 4-én a Parlament elé, és a tervek szerint 2015. január 1-jével lép hatályba.
Az igazságügyi tárcavezető arra is felhívta a figyelmet: a bankoktól azt várják, hogy ennek megfelelően módosítsák majd a szerződéseket, mert várhatóan a bíróság azt állapítja majd meg, hogy az egyoldalú eljárások nem voltak tisztességesek. Trócsányi László szerint ezzel a törvénnyel ez a kérdéskör le is zárul.
Az igazságügyi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: jövő nyárra áttekinti a magyarországi jogász képzést. Trócsányi László elmondta: először meg kell vizsgálni az intézményekben zajló oktatás színvonalát, és a bekerülés körülményeit. Jelenleg az intézmények abban érdekeltek, hogy a költségtérítéses hallgatókat megtartsák.
Jelenleg nyolc helyen van jogászképzés, ezért azt is meg kell vizsgálni, hogy a bíróságok és ügyészségek hány jogvégzett embert tudnak foglalkoztatni - mutatott rá Trócsányi László. Hozzátette: miniszteri biztos felügyeli a munkát, amellyel jövő nyárra kell elkészülni.