eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Komfortosabb környezetben fogadják a kismamákat a Margit kórházban

Megújult a budapesti Szent Margit kórház terhesgondozója. A részleg új burkolatokat és műszereket kapott. Badacsonyi Szabolcs megbízott főigazgató az InfoRádióban elmondta: a rekonstrukció nyolc millió forintba került.

A több mint nyolc millió forintos költségvetésből a III. kerületi önkormányzat öt millió forintot biztosított, de a szülészeti osztály mellett működő alapítvány és a kórház is hozzájárult, hogy be tudják fejezni a beruházást.

Badacsonyi Szabolcs az InfoRádióban elmondta: a terhesgondozó egy 25 éve működő részlege a kórháznak, de az elmúlt évtizedek alatt nagyon keveset fordítottak rá, lepusztult állapotban volt, nem lehetett tovább halogatni a beruházást.

Mind a szociális mind a vizsgálóhelyiségeket teljesen fel kellett újítani, a burkolatokat, szanitereket ki kellett cserélni. A megbízott főigazgató úgy fogalmazott: "a felújítás arról szólt, hogy komfortosabb, megfelelő színvonalú körülmények között tudjuk a várandós kismamákat fogadni."

Az alapítvány jóvoltából CTG berendezések is kerültek a terhesgondozóba, annak érdekében, hogy a 36. héttől szorosan tudják felügyelni a kismamákat - tette hozzá Badacsonyi Szabolcs.

A budapesti Szent Margit kórház terhesgondozójában évente 10-12 ezer várandóst látnak el.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×