eur:
395.78
usd:
366.78
bux:
65712.52
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Cigányvarázs fesztivál Budapesten

Neves énekesek, zenekarok és táncegyüttesek várják a Cigányvarázs - I. Kárpát-Medencei Cigányprímások és Zenekarok Fesztiváljának vendégeit vasárnap a Vörösmarty téren, majd hétfőn a Stefánia Palotában.

A Vörösmarty téren felállított szabadtéri színpadon és a környező sátrakban egész napos zenei, gasztronómiai és kézműves programok várják az érdeklődőket. A színpadon a Felvidékről, Ukrajnából, Erdélyből, a Vajdaságból és Magyarország különböző részeiről érkezett együttesek lépnek fel, minden régió 30 perces zenés-énekes-táncos műsorral készül - tudatták a szervezők az MTI-vel.

A fesztiválon neves fellépők vesznek részt, jön mások mellett Bangó Margit, Kiss B. Atilla, Nemcsák Károly és Pitti Katalin, zenekarával érkezik Ifj. Kállai Kiss Ernő, Ifj. Sárközi Lajos, Lakatos Miklós, Sándor János és Berki Péter, de Kovács István vezetésével színpadra lép a Mohácsi Tambura Zenekar, valamint a Rajkó Zenekar is. A szólisták között Kállai Kiss Ernő, Balogh Dezső, Szakcsi Lakatos Béla és Kathy Horváth Lajos is muzsikál. A műsorvezető Bényi Ildikó lesz, a műsor koreográfusa Zsuráfszky Zoltán, művészeti vezetője Balogh Dezső.

A közelben felállított sátrakban magyar és cigány ételekkel, cigány népi ruhaviseletek és kézi mesterségek bemutatásával, hangszerkészítéssel, cigány jóslással várják a vendégeket. Az érdeklődők cigány írókkal, költőkkel dedikáltathatják műveiket, cigány festőművészekkel ismerkedhetnek meg, vagy épp a cigány vándorlást tanulmányozhatják egy makett segítségével.

A fesztivál hétfőn a Stefánia Palota színháztermében gálakoncerttel folytatódik. A délutáni nyilvános főpróba után este kerül sor a koncertre; ezeken már csak a mentorok által előzetesen kiválasztott legjobb darabokat adják elő.

A Raduly József fesztiváligazgató által vezetett Cigányvarázs Fesztivál célja a cigányzene és a magyar nóta társadalmi presztízsének, elismertségének visszaállítása a magyar társadalomban és szerte a világban. A rendezvény fővédnökei Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Tarlós István, Budapest főpolgármestere, védnökei Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Hoppál Péter kulturális államtitkár, Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke, Mága Zoltán hegedűművész és Benga Oláh Tibor, Józsefváros cigány kisebbségi önkormányzatának elnöke.

Címlapról ajánljuk

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×