eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Kampányhírek - összefoglaló

Szükség van kereszténydemokrata kormányzásra Magyarországon - hangsúlyozta a kormányfő. Az MSZP elnöke azt reméli, hogy Szegeden kívül még legalább öt-hat megyeszékhelyen választanak baloldali polgármestert.

Szükség van kereszténydemokrata kormányzásra Magyarországon - hangsúlyozta a kormányfő. Orbán Viktor a KDNP ünnepi választmányi ülésén úgy fogalmazott: egy liberális demokrácia nem lett volna képes például a rezsicsökkentésre vagy a devizahitelesek megsegítésére. Semjén Zsolt a párt elnöke arról beszélt, hogy a kereszténydemokrácia az európai és a magyar szellemi és politikai történet szerves része. Hozzátette: 70 éve alakult az elődpárt, és 25 éve alakult újjá a KDNP.

A központi költségvetésből nyújtana forrást az önkormányzatoknak az uniós pályázatokhoz szükséges önrész előteremtésére a Fidesz. A nagyobbik kormánypárt ügyvezető alelnöke elmondta: a cél az, hogy az uniós pályázatokon a részvétel még egyszer ne adósítsa el úgy az önkormányzatokat, ahogy a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idején. Kósa Lajos emlékeztetett arra, hogy a 2014-2020-as uniós támogatási időszak kiemelkedően fontos programokat tartalmaz az önkormányzatok számára.

Az MSZP elnöke azt reméli, hogy Szegeden kívül még legalább öt-hat megyeszékhelyen választanak baloldali polgármestert. Tóbiás József a a Népszabadságnak adott interjúban úgy fogalmazott: Szegeden kívül elsősorban Miskolc, Salgótarján, Szombathely és Dunaújváros nyerhető, de Békéscsabán, Nyíregyházán, Szolnokon és Pécsett is lát esélyt a baloldali sikerre A választás tétjéről a politikus azt mondta: a helyhatóságok lehetnek a jövőben a baloldal újjáépítésének színterei.

Szociális bérlakásprogramot indítana megválasztása esetén Falus Ferenc, a baloldali ellenzék főpolgármester-jelöltje, és ezt az Együtt-PM is támogatja. A főpolgármester-jelölt azt mondta, hogy a fővárosi lakhatási problémák három okra vezethetőek vissza: a bérlakások hiányára, a felújítások elmaradására és a rossz energetikai jellemzőkre. Programjukban ezt a három pontot orvosolnák egyebek mellett kiterjedt bérlakásszektor és egy lakásügynökség létrehozásával.

Az LMP-s jelölteknek az elmúlt 4 évben végzett helyi képviselő-testületi munkájuk alapján van fedezetük kérni az emberek bizalmát - jelentette ki a párt társelnöke. Schiffer András Békéscsabán azt mondta: ha van LMP-s képviselő a képviselőtestületekben, akkor lesznek fontos kezdeményezések a helyi gazdaság élénkítésében, a foglalkoztatás bővítésében, a közösségi közlekedés javítására, a zöldfelületek megóvására.

A Jobbik szerint az agglomerációt minél hatékonyabban be kell kötni Budapest közösségi közlekedési rendszerébe, például a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekapcsolásával. Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje azt mondta, a Jobbik programjában hangsúlyos szerepet kapott a közösségi közlekedés, azon belül a kötöttpályás közlekedés, mivel a metrók nem tudják betölteni funkciójukat: az agglomerációt, de sokszor a külső kerületeket sem tudják kiszolgálni.

A Magyar Liberális Párt főpolgármester-jelöltje szerint nem kell különleges bánásmódot biztosítani a kerékpárosoknak a többi közlekedővel szemben, hiszen ők is szerves részei a városnak. Bodnár Zoltán ezt a Magyar Kerékpárosklub rendezvényén mondta. Hozzátette: sok olyan dolgot lehet tenni, ami nem kerül pénzbe, csupán attitűd kérdése. Ezek között említette az autósok, kerékpárosok, gyalogosok békés együttélésének megteremtését.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×