eur:
395.71
usd:
367.22
bux:
65304.87
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Megkezdte munkáját az Országgyűlés - 25 éve történt

1989. szeptember 26. kedd: Több mint két hónapos szünet után megkezdte munkáját az Országgyűlés szeptemberi ülésszaka. A Fekete Doboz független video-folyóirat szerkesztői legfrissebb kiadványukból az "Újmagyar siralom" és a "Harangszó fél egykor" című filmből mutattak be részleteket sajtótájékoztatójukon Budapesten, a Puskin mozi kamaratermében.

Több mint két hónapos szünet után megkezdte munkáját az Országgyűlés szeptemberi ülésszaka. A képviselők már felújított ülésteremben végzik munkájukat, és most vizsgázik a szavazatszámláló gép is. Az október közepére tervezett folytatáskor a háromoldalú tárgyalásokon született megegyezés alapján az ország jövőjét alapjaiban érintő, a békés átmenetet, a jogállamiság megteremtését szolgáló sarkalatos törvénytervezetek is napirendre kerülnek. Az ülésszak megnyitásakor Szűrös Mátyás, a Ház elnöke megemlékezett Kádár Jánosról, az MSZMP júniusban elhunyt elnökéről. Kifejtette, hogy Kádár János a közmegegyezést kereste a haza és a nemzet javára, amely egyaránt szolgálni volt hivatott a munkást, a parasztot, az értelmiségit és a politikust. Ennek érdekében mindenkor kész volt a megegyezésre, a kompromisszumra - mondta Szűrös Mátyás.

A Fekete Doboz független video-folyóirat szerkesztői legfrissebb kiadványukból az "Újmagyar siralom" és a "Harangszó fél egykor" című filmből mutattak be részleteket sajtótájékoztatójukon Budapesten, a Puskin mozi kamaratermében. Az előbbi film megrázó képsorai Nagy Imre és mártírtársai több hétig tartó exhumálását mutatják be, míg az utóbbi a június 16-i búcsúztatást örökítette meg.

Románia gazdasági önellátási programjáról is beszélt a Kommunista Párt Politikai Végrehajtó Bizottságának ülésén Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára. Azt állította, hogy Romániában biztosítottak a feltételek a megfelelő ellátásra, ami - szavai szerint - ,,lakosonként nyolcvan kiló húst jelent évente." Arra hívta fel a megyéket, hogy az önellátási program végrehajtása érdekében tegyenek intézkedéseket az állathízlalásra. Külön szólt Bukarest ellátásáról. Úgy vélekedett, hogy a havonta kiadott huszonegy ezer tonna húskészítmény elegendő a főváros lakosai részére, a mennyiség szerinte nem okozhat problémát. Nicolae Ceausescu szavaiból ugyanakkor megfigyelők szerint az érződött, hogy az ellátás terén a fővárosban is gondok vannak.

További érdekességek a rendszerváltó időkről a facebook.com/kozossiker oldalon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×