eur:
393.83
usd:
365.43
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Bemutatta budapesti programját a Jobbik

Bemutatta budapesti választási programját a Jobbik pénteken.

Szilágyi György, a párt budapesti elnöke sajtótájékoztatón elmondta, hogy negyven oldalon összegezték fővárosi elképzeléseiket, és programalapú kampányt kívánnak folytatni. Ennek része lenne a vita is, azt azonban ellenfeleik visszautasították - jegyezte meg.

Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje a Magyarország a hazánk, Budapest az otthonunk című programról elmondta: élhető, szolgáltató és erős fővárost szeretnének, és leszámolnának a Demszky-korszak szellemiségével. Utóbbival összefüggésben megjegyezte: sok esetben Demszky Gábor klientúrájától nem szabadultak meg, elmaradt az elszámoltatás és megmaradt a "tragikus" közbiztonság. Hozzátette: noha a kormány az adósság rendezését ígérte, újabb hitelt rak a főváros nyakába, a dugódíj bevezetését pedig egyértelműen károsnak tartják.

A húsz fejezetből álló programban nagy hangsúlyt kap a közbiztonság és a közlekedés. Staudt Gábor elmondta: vannak elvárásaik a rendőrséggel szemben, a személy és vagyonvédelem területén pedig a létrehozandó Budapest Õrség lenne hatékony. Ez felléphetne egyebek mellett az illegális árusok, az agresszív koldusok, a lomisok és a fémlopások ellen, valamint a zöldfelületek védelmében és az állatvédelemben is - fűzte hozzá a főpolgármester-jelölt.

A Jobbik programjában nagyszabású bérlakásépítés, munkahelyteremtés és a helyi vállalkozások helyzetbe hozása is szerepel, emellett segítenék a hazai mezőgazdasági termékek piacra jutását - sorolta Staudt Gábor. Jelezte azt is: a főváros, a kerületek és az állam viszonyát egy Budapest-törvényben szabályoznák, és fontos szerepet szánnának a Dunának turisztikai, kikapcsolódási és közlekedési szempontból.

A kötöttpályás közlekedést részesítenék előnyben, átvilágítanák a BKV-t, szóba jöhet a Budapesti Közlekedési Központ megszüntetése és szinteltolásos kereszteződéseket szeretnének megvalósítani - sorolta. A jegyek és bérletek árának áfáját öt százalékra csökkentenék, bevezetnék a diákjegyet, bővítenék a P+R parkolókat és egységes parkolási rendszert hoznának létre, amelynek részeként parkolóbérletet vezetnének be - ismertette.

A jobbikos politikus a tervei között említette a biztonságos szórakozóhely minősítés bevezetését, valamint azt, hogy az időskorúaknak távfelügyeleti segélyhívó készüléket biztosítanának.

A fejlesztéseket állami és uniós forrásból kívánják megvalósítani - válaszolta egy kérdésre.

Egy másik kérdésre, hogy a kémkedéssel összefüggésbe hozott EP-képviselőjük, Kovács Béla ügye befolyásolja-e a kampányt, Staudt Gábor nemmel felelt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×