eur:
395.26
usd:
372.16
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Az Alkotmánybíróság új tagjainak életrajza

Az Országgyűlés szerdán alkotmánybíróvá választotta Czine Ágnes bírót, a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának vezetőjét, Sulyok Tamás ügyvédet, a Szegedi Tudományegyetem alkotmányjogi tanszékének oktatóját és Varga Zs. Andrást, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánját, korábbi legfőbb ügyész-helyettest, a kormányoldal jelöltjeit. Sulyok Tamás és Varga Zs. András szeptember 27-től, míg Czine Ágnes november 15-től lesz a taláros testület tagja. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása az újonnan megválasztott alkotmánybírákról:

Czine Ágnes

1958. augusztus 11-én született Tiszalökön.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett 1981-ben. Pályáját bírósági fogalmazóként a Szentendrei Városi Bíróságon kezdte, majd a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folytatta. 1984-ben jogi szakvizsgát tett. 1984-92 között a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírója volt. 1992-ben került a Budakörnyéki Bíróságra, amelynek 1993-tól elnökhelyettese, 1994-től elnöke volt. 1999-től a Pest Megyei Bíróság, 2003-tól a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának vezetője. 2001-ben gazdasági büntetőjogi szakjogász másoddiplomát, majd 2012-ben PhD-fokozatot szerzett.

Számos uniós témájú - különösen büntető anyagi és eljárási vonatkozású - könyv, cikk társszerzője, szerzője, de publikált a bűnügyi együttműködés, a szervezett bűnözés témakörében is. 2003 óta a Bírósági Határozatok és az Ítélőtábla Határozatok szerkesztője.

2003 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2008 óta a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója, 2009-től a Német Bírói Akadémia meghívott előadója is. Számos szakmai testület tagja, az Országos Bírói Tanács póttagja. 2006-tól az Európai Jogi Szaktanácsadó Bírák Egyesületének elnöke. 2013 októberétől az Európai Jogi Szaktanácsadó Hálózat koordinátora, megbízatása 3 évre szól.

Sulyok Tamás 1956. március 24-én született.

1980-ban szerzett diplomát a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1982-ben jogi szakvizsgát tett. 2004-ben az ELTE ÁJK Jogi Továbbképző Intézet európai jogi szakjogász képesítést, 2013-ban a Szegedi Tudományegyetemen PhD-fokozatot szerzett.

Pályáját bírósági fogalmazóként kezdte a Csongrád Megyei Bíróságon, 1982-1986 között a kiskunfélegyházi termelőszövetkezet jogtanácsosa volt. 1986-tól Szegeden volt jogtanácsos, 1991-1996 között a Sulyok-Japport, 1997 óta a Sulyok és Ádám Ügyvédi Iroda ügyvédje.

2005-től a Szegedi Tudományegyetem alkotmányjogi tanszékének oktatója. Kutatási területe az ügyvédség alkotmányos helyzete Magyarországon, az Európai Közösség belső piacára vonatkozó szabályozás és az ügyvédi szolgáltatások összefüggései.

2000 óta Ausztria tiszteletbeli konzulja Szegeden.

Varga Zsolt András 1968. június 20-án született Marosvásárhelyen.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát 1995-ben. 2003-ban PhD-fokozatot szerzett, 2010-ben habilitált, szakterülete az alkotmányjog, közigazgatási jog.

1995-től az Országgyűlési Biztos Hivatalának jogi referense, egy év múlva főosztályvezető-helyettese, 1999-2000 között a hivatal vezetője volt.

2000-2006 és 2010-2013 között a legfőbb ügyész helyetteseként dolgozott. 2006-2010 között legfőbb ügyészségi címzetes főtanácsos ügyész volt. 2013 óta címzetes főügyész, a legfőbb ügyész tanácsadója.

Oktatóként 2004-2009 között a győri Széchenyi István Egyetem Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszékének előadója, tudományos főmunkatársa, majd egyetemi docense volt. 2004 őszétől tanít a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának közigazgatási jogi tanszékén, ahol 2008 óta tanszékvezető, 2012 óta egyetemi tanár, 2013-tól a kar dékánja.

2013 óta a Velencei Bizottság tagja.

Címlapról ajánljuk
Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál
BL élőben

Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál

Egygólos előnyről kezdték a negyeddöntő-visszavágót a BL-ben, 6 napja a Barcelona Párizsban 3-2-re verte a PSG-t, az Atlético otthon 2-1-re a Borussia Dortmundot. A keddi továbbjutók egymás ellen mennek a döntőért.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×