Az MSZMP nem lesz többé kommunista párt - 25 éve történt

Infostart
2014. szeptember 24. 13:13
1989. szeptember 24. vasárnap: Kelet-Európáról is beható tárgyalásokat folytatott az Egyesült Államokban a szovjet és az amerikai külügyminiszter. Az Ipari Minisztérium felmérése szerint a következő három évben körülbelül 30-40 százalékkal csökken a haditechnikai termelés.

Kelet-Európáról is beható tárgyalásokat folytatott az Egyesült Államokban a szovjet és az amerikai külügyminiszter. Eduard Sevardnadze és James Baker azonban elsősorban a fegyverzetcsökkentésről tanácskozott. A politikusok szerint remény van a hadászati atomfegyverek számának megfelezésére a stratégiai fegyverzetek csökkentéséről folyó genfi START-tárgyalásokon. A szovjet fél ugyanis már nem ragaszkodik az űrfegyverek eltiltásához és hajlandó leszerelni krasznojarszki radarközpontját. Cserébe az Egyesült Államok vállalja, hogy a jövőben is betartja az 1974-ben kötött ABM-egyezményt, amely korlátozza az atomfegyverek elhárítását szolgáló rendszerek kiépítését.

Az Ipari Minisztérium felmérése szerint a következő három évben körülbelül 30-40 százalékkal csökken a haditechnikai termelés. A Szovjetunióba irányuló exportban már jövőre legalább 45 százalékkal kevesebb ilyen jellegű terméket kell szállítaniuk a magyar iparvállalatoknak, részben az ottani fegyverzetcsökkentés, illetve az ellentételül szolgáló gyártmányok iránti hazai igénycsökkenés miatt. Ez a fajta átrendeződés jó néhány magyar nagyvállalatot érint, különösen a szerszámgépiparban, a híradástechnikai és a számítástechnikai ágazatban, valamint a műszeriparban sürgető a gyors szerkezetváltás - tartalmazza a minisztériumi jelentés.

Az MSZMP megváltoztatja nevét és nem lesz többé a bolsevik és sztálinista hagyomány értelmében kommunista párt az októberi kongresszus után. Ezt Pozsgay Imre jelentette ki az olasz televíziónak adott interjúban. Sehol Kelet-Európában, de itt Magyarországon semmiképpen sem tartható fenn tovább ez a politikai rendszer, amely a bolsevizmusból, majd a sztálini intézményrendszerből ered. Itt az ideje, hogy változtatva, teljesen új útra lépjünk: demokratikus pluralista rendszert építsünk ki. A szocializmus nem lehet felülről, kényszerrel bevezetett reform, hanem a népnek magának kell azt választania, a legnagyobb szabadságban - fejtette ki.

A legújabb nyugatnémet hivatalos adatok szerint az elmúlt két hétben, a határnyitás óta összesen 20 ezer NDK-állampolgár érkezett az NSZK-ba Magyarországról. Ezt este a ZDF tévéállomás jelentette fő politikai híradójában. Közlése szerint a nap folyamán 800 keletnémet lépte át a bajor határt.

További érdekességek a rendszerváltó időkről a facebook.com/kozossiker oldalon.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást