Áder: a paksi bővítés nem növeli Magyarország kitettségét

Infostart
2014. szeptember 23. 14:42
Az éghajlatváltozásról eddig tartott tanácskozások szócséplésnek tűnnek - ismerte el Áder János köztársasági elnök az Origónak nyilatkozva, miközben épp a ma kezdődő újabb, ezúttal New Yorkba szervezett klímacsúcsra tartott. A repülőn készített interjúban az államfő arra is kitért, hogy a paksi bővítés nem növeli az orosz kitettséget, ám korainak tartotta azt a kérdést, hogy újrázna-e.

Magyarország a válságok ellenére is teljesítette kiotói vállalásait, így nyugodt szívvel állhatunk az ENSZ és az Európai Unió fórumai elé - mondta Áder János köztársasági elnök az Origónak nyilatkozva a ma kezdődő klímacsúcsról. Az államfő elismerte, hogy az eddigi találkozók a legkevésbé sem voltak eredményesek, - mint mondta - inkább szócséplésnek tűntek.

Áder János szerint csak reménykedhetünk, hogy egyre több támogató áll az ügy mellé, ez pedig idővel politikai cselekvéssé válik. Az eddigi klímajelentések inkább alábecsülték a várható következményeket. Ha majd egy ország szembesül például azzal, hogy nem maradt egészséges ivóvize, az még egy olyan, tekintélyelvű vezetésű országban is politikai feszültség forrása lehet, mint Kína. Abban kell bízni, hogy ezek a felismerések olyan erővé válnak, amelyek gyors cselekvést eredményeznek - tette hozzá a köztársasági elnök.

Arról, hogy miért nincs a klímapolitikában egységes uniós álláspont, az államfő kiemelte, hogy az unió illetékes szervei nemrég olyan javaslattal álltak elő, amely figyelmen kívül hagyja, hogy Magyarország és több más kelet-európai állam milyen mértékben csökkentette a kibocsátást, ugyanúgy alapnak tekintve ezt, mint például a spanyolok többletét. Vagyis a szerződést teljesítők ugyanazt kapják, mint a szerződést megszegők. Amíg ezt az ellentmondást nem sikerül feloldani, addig nem lesz közös nevező az EU-n belül - húzta alá Áder János.

A paksi bővítésről a köztársasági elnök úgy vélte, hogy a mindenkinél kedvezőbb hitelt nyújtó oroszok csak megépítik az erőművet, nukleáris fűtőanyagot pedig beszerezhet máshonnan is az ország, tehát a beruházás nem növeli Magyarország kitettségét.

Arra pedig, hogy elvállalna-e még egy ciklust, Áder János azt válaszolta: korainak érzi még a kérdést.

Hanganyag: Sigmond Árpád


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást