eur:
395.04
usd:
370.8
bux:
65132.72
2024. április 19. péntek Emma

Még idén meg kell választani a köztársasági elnököt - 25 éve történt

1989. szeptember 21. csütörtök: Az MDF lakiteleki nagygyűlésén, amelyen a Demokrata Fórum zászlóbontásának második évfordulójára emlékeztek, Lezsák Sándor az elnökség tagja felolvasta több tagszervezet nyílt levelét, amelyben követelik a termelőszövetkezeti földek eladásának azonnali leállítását és a földtörvény módosítását. Téli energiakorlátozási gyakorlatot tartott az Állami Energetikai és Energiabiztonság-technikai Felügyelet felkészülve arra az esetre, ha valamilyen ellátási zavar lépne fel a szovjet földgázszolgáltatóknál.

A háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon arról született megállapodás, hogy még az idén meg kell választani a köztársasági elnököt. Ennek pontos időpontját majd az Országgyűlés határozza meg. Az MTI munkatársának érdeklődésére Tóth Zoltán, a Belügyminisztérium választási irodájának munkatársa elmondta: tekintettel arra, hogy a karácsony, illetve az azt megelőző bevásárlási időszak nem alkalmas az elnökválasztásra, a választási iroda úgy készül, hogy az első fordulót november 25-én meg lehessen tartani.

Az MDF lakiteleki nagygyűlésén, amelyen a Demokrata Fórum zászlóbontásának második évfordulójára emlékeztek, Lezsák Sándor az elnökség tagja felolvasta több tagszervezet nyílt levelét, amelyben követelik a termelőszövetkezeti földek eladásának azonnali leállítását és a földtörvény módosítását. A gyűlésen egyébként Mark Palmer az Egyesült Államok budapesti nagykövete is ott volt, aki részletesen válaszolt a jelenlévők kérdéseire. Õket elsősorban az érdekelte, számíthat-e Magyarország Washington gazdasági támogatására. A nagykövet elmondta, a szenátusban talán éppen ezekben az órákban fogadják le a Magyarországnak szánt segélyekről szóló törvényeket.

Téli energiakorlátozási gyakorlatot tartott az Állami Energetikai és Energiabiztonság-technikai Felügyelet felkészülve arra az esetre, ha valamilyen ellátási zavar lépne fel a szovjet földgázszolgáltatóknál. A Felügyelet arról tájékoztatott, hogy a korábbinál nagyobb készletek a földalatti gáztárolókban lehetővé teszik, hogy a téli hónapokban a lakosok körében a mínusz 10 foknál alacsonyabb átlaghőmérséklet esetén is kielégítsék az igényeket. Ennek segítésére a mínusz 6-7 foknál hidegebb napi átlaghőmérsékletű napokon az ipari fűtőberendezéseket - ahol lehetséges - földgáztüzelésről olajtüzelésre kapcsolják át.

Örményországban rendkívüli helyzet állt elő az azerbajdzsán vasúti és közúti blokád következtében. A köztársaságban nincs benzin, akadozik az élelmiszerellátás, lényegében megbénult az élet. A szovjet tévé híradója megszólaltatott egy azerbajdzsán vasúti vezetőt, aki elmondta, hogy a politikai ellentétek kiéleződése miatt bénították meg a vasúti szállítást. Ezzel gyakorlatilag elvágták Örményországot a Szovjetunió központi részeitől.

További érdekességek a rendszerváltó időkről a facebook.com/kozossiker oldalon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×