eur:
393.74
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Megszűnt a forgalomkorlátozás az Andrássy úton

Megszűnt a forgalomkorlátozás a budapesti Andrássy úton, a Kodály köröndnél, ahol korábban a leégett lakóépület mellett felállított toronydaru meghibásodott és emiatt elterelték a forgalmat - közölte a rendőrség honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a balesetveszélyes toronydaru bontási munkája miatt forgalomkorlátozás volt érvényben. A forgalmi akadály megszűnt, mindkét irányba járható az Andrássy út.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője korábban azt mondta: a húsz méter magas daru szétszerelése közben történt a baleset, amelynek következtében a daru 10-12 méteres vízszintes gémje lógott a szerkezeten.

Átmenetileg mindkét irányban terelték a forgalmat a helyszínen.

A Budapesti Közlekedési Központ a Facebook-oldalán azt írta: a 105-ös busz újra eredeti útvonalon közlekedik, az 1-es metró (kisföldalatti) is mindkét irányban megáll a Kodály körönd állomáson

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×