eur:
394.58
usd:
365.04
bux:
65436.45
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kiléptető lakásokat alakítanak ki Kispesten

Újszerű segítséget kínálnak Kispesten a szociális bérlakásban élő lakbértartozóknak. Egy 2007 óta lakatlan, az 1900-as évek első felében épült, két szárnyból álló ház felújításával lehetőséget kapnak a tartozások részbeni vagy teljes ledolgozására. A felújított lakások úgynevezett kiléptető lakásként működnek majd. A Családok Átmeneti Otthonából kikerülő családoknak nyújtanak lakhatási lehetőséget.

Az első ütemben csak az egyik, eléggé elavult épületet teszik lakhatóvá. Ebben az épületrészben két önálló lakást hoznak létre.

A magára hagyott házakban, a felújítás során alapvető szempont, hogy a beázásokat, az állagromlásokat megszüntessék. Cél, hogy gazdaságosan üzemeltethető, önálló fogyasztásmérőkkel felszerelt lakásokat hozzanak létre.

A projekthez az Austrotherm Kft. a padló hőszigetelő anyagával járult hozzá - tájékoztatott Kruchina Sándor, a cég hőszigetelési szakértője. Elmondta, hogy a talajjal érintkező padlók utólagos hőszigetelése mindig jelentős gondokat okoz, mivel a járószint nem nagyon emelkedhet meg, s többnyire nincs elegendő hely a kívánt vastagságú hőszigetelés beépítéséhez. Ilyenkor csúcsminőségű, hatékonyabb szigetelést kell beépíteni, ezért a felújítást az Austrotherm fokozott hőszigetelő képességű, grafit adalékos terhelhető szigetelőanyaggal támogatta.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Itt az új kamatmentes hitel a cégeknek, meghirdették a feltételeket

Itt az új kamatmentes hitel a cégeknek, meghirdették a feltételeket

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – jelentette be a Magyar Fejlesztési Bank. A 155,54 milliárd forint keretösszegű program az MFB Pont Plusz hálózaton keresztül, az MBH Bank és a Gránit Bank megkülönböztetett fiókjaiban lesz elérhető.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×