eur:
394.3
usd:
369.52
bux:
65275.15
2024. április 19. péntek Emma

Zalai kormánymegbízott: urai vagyunk a helyzetnek

A Mura áradása miatt a Zala Megyei Védelmi Bizottság (ZMVB) hosszan elnyúló árvízi védekezésre számít, de a szakemberek urai a helyzetnek - közölte a zalai kormánymegbízott a bizottság elnökeként hétfőn Nagykanizsán.

Rigó Csaba a ZMVB, valamint a nagykanizsai és letenyei helyi védelmi bizottság összevont ülését követő sajtótájékoztatón elmondta: a Mura vízszintje eddig soha nem látott szinten, várhatóan 530 centiméter körüli magassággal fog tetőzni este 10 óra körül. Az eddigi legmagasabb, 514 centiméteres vízállást 1972-ben mérték, de akkoriban korántsem volt olyan szervezettségű a védekezés, mint ma.

"Urai vagyunk a helyzetnek" - jelentette ki a kormánymegbízott.

Kifejtette, hogy a meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint további csapadék már csak elvétve fordulhat elő, de a vízügyi szakemberek mérései alapján nagy vízhozamra számítanak a Murán. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság régiós irányító törzse déltől Nagykanizsán rendezkedett be, innen irányítják a Zala, Somogy, Veszprém és Baranya megyei védekezést.

"Minden erőforrás biztosított vagy úton van" - jelezte Rigó Csaba, hozzátéve, hogy újabb önkénteseket vontak be a védekezésbe, gondoskodtak elegendő homokzsákról, homokról, fáklyáról a Mura menti települések számára. Külön odafigyelést igényel Kerkaszentkirály, mert a Mura -visszaduzzasztó hatása miatt - megemelheti a Kerka-patak vízszintjét.

A leginkább Muraszemenyére, Murarátkára, Letenyére, Tótszerdahelyre, Molnárira és Murakeresztúrra kell odafigyelni - mondta a kormánymegbízott.

A nyolc zalai víztározó szintváltozását is folyamatosan nyomon követik, az éjszaka megcsúszott maróci gátnál az erősítés már megtörtént. Késő délelőtt megkezdték a tározó vizének leeresztését, hogy a szintben alatta lévő településeket ne öntse el az áradás, ezért az abban tárolt mennyiség 40 százalékára engedik a szintjét.

Gondoskodnak a négy, magyarországi közúton megközelíthetetlen településről is, Bödeházáról, Gáborjánházáról, valamint a vasárnap este kitelepített Szijártóházáról és Zalaszombatfáról. Ez utóbbi kettőbe Szlovénián keresztül, konvojban ideiglenesen visszatérhettek délelőtt az ott élők, hogy ellássák állataikat.

Rigó Csaba beszámolt arról is, hogy a megyei kormányhivatalban egy munkacsoportot állítottak fel, amely a levonuló ár utáni fertőtlenítésben, kárfelmérésben vagy logisztikai kérésekben segítséget tud nyújtani.

Egri Gyula, Zala megyei katasztrófavédelmi igazgató az egyes településeken zajló védekezési munkálatokról elmondta: Letenyén elrendelték a Müller logisztikai központjában a munka beszüntetését, mert a területet körbevette a belvíz. Nem fenyegeti elöntés a központot, mert az a várható vízszintnél magasabban van, de a dolgozók kijutását csak így lehetett biztosítani.

Muraszemenyén a Murától visszaduzzadt Kerka miatt folyik védekezés, az utat elöntötte a víz, traktorral lehet csak közlekedni. A legszélső házból három idős embert a falu magasabb pontjára költöztetett ideiglenesen az önkormányzat.

A faluban 600 méter hosszan, három sorban öt zsák magasan emelik meg az eddig kiépített védművet, amelyhez több tízezer homokzsákot kell néhány óra alatt elhelyezni. A körmendi rendőr-szakközépiskolából és a fővárosi rendőrtiszti főiskoláról is érkezett segítség, így a tűzoltókkal együtt mintegy 150-en dolgoznak a helyszínen.

Murarátkát kettészakította a Mura kiömlő holtága, de mindkét oldalt védik az ártól.

Az igazgató közlése szerint "a Mura állami védművének tartania kell magát", az magasan a várható vízszint felett van. A Mura visszaduzzasztó hatása miatt azonban a Béci-patak Letenyén, a Principális-csatorna pedig Nagykanizsán okozhat problémákat, mert a belvíz és a talajvíz már hetek óta nem tud elfolyni.

A Mura térségében 500-550 ember dolgozik folyamatosan, nagyobb részük önkéntes, de vannak köztük polgárőrök és a helyi lakosság is kiveszi a részét a munkákból. Minden településen katasztrófavédelmi tiszt irányítja a munkálatokat.

Egri Gyula elmondta: időben érkezett a vízügy figyelmeztetése, fel tudtak készülni, és ha nem változik az előrejelzés, akkor sikeres lesz a védekezés.

A katasztrófavédelmi igazgató az MTI kérdésére közölte: az M7-es autópályát és az M70-es autóutat nem éri el az áradás, de az autóút tornyiszentmiklósi lejáratánál a vízátfolyás miatt homokzsákokat kellett elhelyezni.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Kezd magára találni a forint

Kezd magára találni a forint

A hajnali órákban toltak egy szintet a forint euróval szembeni árfolyamán, melynek nyomán a kurzus a 394-es szintről a 396-os szint közelébe ugrott, majd legalább olyan gyorsan szúrt vissza a nyitószintig. Délelőtt viszont lassan tovább veszített értékéből a magyar deviza, de délután az euró dollárhoz képesti erősödését a forint is lekövette. Az izraeli válaszcsapás hírére a befektetők ismét kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×