Szabó György: példa nélküli Zoltai Gusztáv tisztségéből való felmentése

InfoRádió / MTI
2014. szeptember 15. 20:49
Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) elnöke példátlannak nevezte, hogy egy közéleti szereplőt azért hívjanak vissza tisztségéből, mert Magyarország kormányával főtanácsosi szerződésben áll.

Szabó György ezt hétfő délután mondta az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy Zoltai Gusztávot a Dohány utcai templomkörzet visszahívta elnöki tisztségéből, miután Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tanácsadója lett.

A Mazsök elnöke felelőtlenségnek nevezte elutasítani a kormány felajánlását, amikor ki akarja kérni a magyar zsidó közéletben jártas ember tanácsait.

Az elmúlt nyolc-kilenc hónap konfliktusai után egy ilyen felkérés "szélsőséges elutasítása" nem erősíti a magyar kormány tagjaiban a zsidó közösség iránti szimpátiát - tette hozzá.

Szabó György kitért arra is, azért nem szólalt meg a sajtóban több mint fél éven keresztül, mert a zsidó közösség belügyeit nem a médiában kell nap mint nap megtárgyalni.

Hozzátette: Zoltai Gusztáv visszahívását követően azonban meg kell törnie hallgatását, hogy hangot adjon egy elég széles, de "többnyire hallgatásba burkolózó" közvéleménynek, amely szerint "jó lenne már békét és megbékélést teremteni a zsidóságon belül is".

A Mazsök elnöke Zoltai Gusztávról azt mondta, igaz, hogy múltja "sok vitára ad okot", az viszont vitathatatlan, hogy a magyarországi zsidósággal kapcsolatos tudása "jóformán páratlan".

A kormány és a zsidóság közötti nézeteltérésekről Szabó György úgy nyilatkozott, a problémák "jó része mesterségesen kreált", és véleménye szerint "normális és rendszeres" párbeszéddel "könnyedén áthidalható".

Könnyen megtalálhatók azok a megoldások, amelyek mind a magyar többségi társadalom, mind a magyar zsidóság érdekeit szolgálják - tette hozzá.

Lázár János szeptember 9-én, a zsidó kerekasztal után erősítette meg, hogy felkérte Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz volt ügyvezető igazgatóját, hogy "vitás kérdésekben" adjon tanácsokat neki.

Zoltai Gusztáv 1991-től volt Mazsihisz ügyvezető igazgatója, 2014. április 9-én mondott le tisztségéről.