eur:
395.08
usd:
370.84
bux:
65084.76
2024. április 19. péntek Emma

Lentiben visszaköltözhetnek a kitelepítettek

Lentiben visszatérhetnek házukba azok a kitelepítettek, akiknek még szombat hajnalban kellett elhagyniuk a lendvadedesi tározó elöntése miatt az otthonukat - tájékoztatta hétfőn a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Cseresznyés Dániel elmondta: a környező vízfolyások csökkenő vízszintjének köszönhetően az áramszolgáltató reggel hat óra után visszakapcsolta az áramot a Lenti üdülőövezetében lévő területen. Az onnan szombaton kitelepített 124 ember számára fél hét után már lehetővé vált a visszaköltözés a katasztrófavédelem és a rendőrség irányításával.

A szóvivő közölte azt is, hogy a Szijártóházáról és Zalaszombatfáról vasárnap este kiköltöztetett 82 ember egyelőre nem térhet haza, de napközben visszamehetnek állatot etetni vagy a szükséges holmijaikat elhozni.

Cseresznyés Dániel kitért arra is, hogy a vasárnap éjszakai első információkkal ellentétben mégsem kellett kiköltöztetni Kiscsehiből 30 embert. Ott - a maróci víztározó hatvan méter hosszan megcsúszott gátja miatt - megelőző intézkedésként tervezték a kitelepítést, de erre végül nem kellett sort keríteni.

A gát erősítéséhez éjszaka homokzsákokat töltöttek, reggel pedig megkezdték a gátszerkezet bordás megerősítését mintegy száz ember közreműködésével.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×