eur:
393.83
usd:
365.36
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Elvitték Marxot a Budapesti Corvinus Egyetem aulájából

Elvitték a Budapesti Corvinus Egyetem aulájából a Marx-szobrot.

Az egyetem hétfő délután az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a szobrot az egyetemtörténeti kiállítás helyszínére szállították. Az intézmény közlése szerint a hamarosan megnyíló tárlat helyén az előkészületi munkálatok még folynak, addig a helyszín nem látogatható. Közölték azt is, hogy a kiállítás megnyitását megelőzően tájékoztatni fogják a sajtó képviselőit a részletekről.

A szobor áthelyezését korábban Rétvári Bence, KDNP alelnök és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) kezdeményezte. Álláspontjuk szerint elfogadhatatlan, hogy ma Magyarországon szobra lehet Karl Marxnak, annak az ideológusnak aki nyíltan antiszemita és rasszista nézeteket vallott.

Az IKSZ hétfőn a szobor elszállítását az MTI-nek úgy kommentálta, hogy azzal szimbolikusan is lezárult a posztkommunista korszak. A mai nap azt üzeni a fiataloknak, hogy a rendszerváltás után 25 évvel végre saját maguk alakíthatják a jelenüket és a jövőjüket - tették hozzá.

Az Európai Baloldal - Magyarországi Munkáspárt 2006 hétfői közleményében azt írta: azzal, hogy a Corvinus egyetem vezetése Marx szobrát "hétvégén, titokban, rohamtempóban távolította el" eredeti helyéről, a magyar hatalmi rezsim lemásolta azt az európai gyakorlatot, hogy a szegényellenes intézkedéseket titokban, zárt ajtók mögött hozzák meg és hajtják végre. Úgy vélték, aggályos, hogy a szobor eltávolítását akkor határozták el, amikor "a KDNP aktivistái hamis és szövegkörnyezetből kiragadott Marx idézetekkel kampányoltak a szobor ellen".

Karl Marx 19. századi német filozófus, közgazdász, a róla elnevezett társadalomelméleti irányzat alapjainak megalkotója, a Corvinus egyetem elődjének névadója.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×