eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Több szavazólapot kapunk az önkormányzati szavazáskor

A választópolgárok attól függően, hogy a fővárosban, megyei jogú városban, tízezernél nagyobb, vagy annál kisebb lélekszámú településeken voksolnak, 2 vagy 3 szavazólapon adhatják le szavazataikat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek októberi választásán.

Két szavazólapot a megyei jogú városban élők kapnak majd kézhez. Magyarországon 23 megyei jogú város van: a 18 megyeszékhely mellett öt város, Dunaújváros, Érd, Hódmezővásárhely, Nagykanizsa és Sopron. (Budapest Pest megye székhelye, egyben az ország fővárosa, nem tartozik a megyei jogú városok közé.)

A megyei jogú városokban élők az egyik szavazólapon a polgármesterre, a másikon a képviselő-testület tagjaira szavazhatnak, akik egyéni választókerületi jelöltek.

Három szavazólapot kapnak a tízezernél kevesebb, illetve annál több lakosú településeken élők: a polgármester és a képviselő-testület tagjai mellett szavazhatnak a megyei közgyűlés pártjaira, egyesületeire is.

A tízezernél kevesebb lakosú településeken úgynevezett egyéni listán osztják ki a mandátumokat: valamennyi jelölt szerepel a szavazólapon, és a választónak annyi szavazata van (vagyis annyi jelöltre szavazhat), ahány tagú a település képviselő-testülete. Az egyéni listán képviselők azok a jelöltek lesznek, akik a megválasztható képviselők száma szerint a legtöbb érvényes szavazatot kapták.

A tízezresnél nagyobb településeken - függetlenül attól, hogy a település megyei jogú város-e vagy sem - vegyes választási rendszerben - egyéni választókerületben és kompenzációs listán - osztják ki a mandátumokat: a választó csak az egyéni választókerületi jelöltre szavaz (és az lesz képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta a választókerületében). A kompenzációs mandátumokat az egyéni választókerületekben mandátumot nem eredményező, úgynevezett töredékszavazatok alapján, arányosan osztják szét a jelölőszervezetek között.

A fővárosban élők szintén három szavazólapot kapnak majd, a kerületi polgármester és a képviselő-testület tagjai mellett a főpolgármester személyére is szavazhatnak. A Fővárosi Közgyűlés tagjait idén már nem közvetlenül választják a választópolgárok, a közgyűlésnek a főpolgármester és a 23 kerületi polgármester mellett kilenc képviselő lesz a tagja, de ők a fővárosi kompenzációs listáról juthatnak mandátumhoz, a vesztes polgármesterjelöltekre leadott szavazatok arányában.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×