eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Orbán: megsokszorozódnak a kkv-k lehetőségei

A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) a korábbinál jóval több lehetőséghez jutnak majd a következő hét évben az uniós források felhasználásáról Brüsszellel kötött partnerségi megállapodás alapján - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A kormányfő - akinek José Manuel Barroso, az Európai Bizottság leköszönő elnöke csütörtökön Budapesten adta át a partnerségi megállapodás dokumentumait a 2014-2020 közötti EU-s források felhasználásáról - úgy fogalmazott: azzal, hogy az uniós pénzek 60 százaléka gazdaságfejlesztésre megy majd, "a magyar kkv-k körülbelül négyszer-ötször akkora lehetőségekhez jutnak a következő hét évben, mint ami elérhető volt számukra az elmúlt hét évben".

A megállapodás előkészítéséről úgy fogalmazott: a kormány nagyon kemény tárgyalásokat folytatott az unióval arról, hogyan és mire lehet elkölteni a támogatásokat, s bár messziről indultak az álláspontok, a végén sikerült megegyezni. Közölte, ha a Magyarországnak járó fejlesztési forrásokat elosztják a lakosság számával, akkor "700 ezer forintot meghaladó összegről beszélünk fejenként".

Orbán Viktor úgy értékelte, hogy az uniós pénzzel "a kommunizmusért egyfajta történelmi elégtételt is kap Magyarország".

A másik értelmezési keret - folytatta a miniszterelnök -, hogy nagyjából ugyanannyi EU-s pénz érkezik Magyarországra, mint amennyit "a magyarok munkájával előállított jövedelemből a külföldiek kivisznek". Így a magyarokban nem alakulhat ki az az érzet, hogy kizsákmányolják őket a külföldiek - mondta.

A külföldi befektetések munkahelyeket hoznak létre, a kivitt profitot pótolják az uniós források, és így Magyarország megkapja az esélyt arra, hogy gazdaságpolitikájával néhány év múlva ugyanolyan erős lehessen, mint az EU ma legerősebb gazdasággal rendelkező tagállamai - összegezte véleményét.

Az EU-val kapcsolatos kritikáit firtató kérdésre azt válaszolta, a csatákat akkor kell megvívni, amikor azoknak értelmük van, "az ember nem pofozkodik csak úgy, mert jól esik". A partnerségi megállapodással Magyarország szempontjából minden tekintetben kielégítő eredményt ért el a kormány - hangsúlyozta, feltéve ezért a kérdést: "miért kellene ilyenkor bántani a másik felet?"

A Norvég Civil Támogatási Alap forrásait koordináló Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában tartott házkutatással összefüggésben Orbán Viktor azt mondta: a törvények mindenkire vonatkoznak, nem lehet úgy elkölteni Magyarországon közpénzeket vagy magánpénzeket, hogy a mindenkire érvényes szabályok, ellenőrzés alól kivonják azokat.

Azzal kapcsolatban, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminisztert a bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért, sportért és állampolgársági ügyekért felelős biztosi posztjára jelöli, a kormányfő úgy foglalt állást: Navracsics Tibor a holnapért felelős az EU-ban, hiszen az unió jövője azon múlik, milyen lesz az oktatási rendszer, a kultúra, a sport és a közösségi élet.

Navracsics Tibor miniszteri utódjának személyével kapcsolatban Orbán Viktor egyelőre türelmet kért, de jelezte, gyors döntést kell hoznia.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×