eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Vádat emeltek Toroczkai László ellen a Bank Center-ügy miatt

Kényszerítés bűntettének kísérlete miatt vádat emeltek Toroczkai Lászlóval, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) vezetőjével szemben a 2012. március 15-én, a Szabadság téri Bank Center épületénél történtek miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

A vádirat szerint a vádlott 2012. március 15-én a Bank Center budapesti, Szabadság téri épületében arra próbálta kényszeríteni az ott szolgálatban lévő biztonsági őröket, hogy azonnal intézkedjenek annak érdekében, hogy a nála lévő petíciót a Nemzetközi Valutaalap (IMF) valamely vezető beosztású képviselője a helyszínen átvegye tőle.

Egy be nem jelentett, több mint 100 fős rendezvény vezetőjeként követelésének a szomszédos MTV-székház közismert ostromára utaló fenyegetésekkel próbált meg érvényt szerezni, miközben a tömegben ismeretlenek petárdát robbantottak, és egy fáklyát is eldobtak - áll a közleményben.

A cselekményeknek végül a rendőrök helyszínre érkezése vetett véget.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfit kényszerítés bűntettének kísérletével vádolja, amely miatt a bíróság akár három évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat - közölték.

Toroczkai László, a HVIM vezetője 2012. március 15-én több mint száz társával bement az V. kerületi Bank Centerbe, ahol petíciót akartak átadni az IMF képviselőjének. Vitatkoztak a portaszolgálattal, miután közölték velük, hogy a nemzeti ünnepen üres az épület, majd többen a futballmeccsekről ismert pirotechnikai fáklyákat égettek, és távoztak az épületből. Ezután átvonultak a volt MTV-székházhoz, ahol egyebek mellett kitűztek egy nemzetiszínű lobogót, egy árpádsávos zászlót és a HVIM zászlaját is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság akkor arról tájékoztatta az MTI-t, hogy tíz embert azonosítottak azok közül, akik a Bank Center épületébe behatolva pirotechnikai eszközöket hoztak működésbe, ezért velük szemben garázdaság miatt indult eljárás. 2012 júniusában erről azt közölte a rendőrség: a büntetőeljárás folyamatban van ismeretlen tettes ellen; ugyanekkor kezdeményeztek vádemelést Toroczkai László ellen.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×