eur:
395.05
usd:
372.1
bux:
65428.99
2024. április 17. szerda Rudolf

Ökotárs-igazgató: dokumentumokat, számítógépes adatokat foglaltak le a rendőrök

Iratokat, számítógépes adatokat és egy laptopot foglalt le a rendőrség hétfőn az Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában végzett házkutatása alatt, más hatósági intézkedés nem történt - közölte az alapítvány igazgatója az MTI érdeklődésére.

Móra Veronika elmondta: a dokumentumokon és számítógépes adatokon kívül az ő laptopját foglalták le, amely a cég tulajdonában van, de az ő kizárólagos használatában. Mivel a laptop otthon volt, a lakására is kimentek a nyomozók. Elmondása szerint egy másik munkatárs lakására ment ki a rendőrség, olyan régebbi dokumentumok miatt, amelyeket helyhiány miatt tartottak az irodán kívül.

Az MTI kérdésére, hogy a nyomozók előállítottak, illetve őrizetbe vettek-e valakit az alapítvány munkatársai közül, azt felelte: a házkutatáson és lefoglaláson kívül más intézkedés nem történt.

A további eljárást illetően konkrétumokat nem tudunk - tette hozzá.

A Norvég Civil Támogatási Alap forrásait koordináló alapítvány vezetője elmondta: a rendőrség korábban is kért tőlük információkat írásban, és a kért iratokat el is küldték. Ha kérték volna, a kívánt dokumentumokat most is összegyűjtötték és beküldték volna. Emiatt felháborítónak és teljesen fölöslegesnek tartják az eljárást - tette hozzá.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a nap folyamán közölte: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hűtlen kezelés, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység elkövetésének gyanúja miatt indított eljárás keretében házkutatást tartott egy alapítvány pénzügyi tevékenységével összefüggésben, ismeretlen tettes ellen.

A közlés szerint több helyszínen hajtottak végre házkutatást, amelyek során az NNI munkatársai iratokat, számítástechnikai adatokat foglaltak le. A nyomozásba igazságügyi szakértőt is bevonnak.

Sajtóhírek szerint a nap folyamán nyomozók jelentek meg a Norvég Alap pályázati programját lebonyolító konzorcium egy másik tagjának, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítványnak az irodájánál is.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) szeptember elején közölte: jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az országos rendőrfőkapitánynál, illetve piacfelügyeleti eljárást kezdeményezett a Magyar Nemzeti Banknál. Azt azonban, hogy mely szervezetről van szó, nem közölte. A Kehi szerint a vizsgált szervezet több mint egy tucat egyesület, illetve alapítvány részére mintegy öt éven keresztül nyújtott pénzkölcsönöket.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×