eur:
393.71
usd:
364.73
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A magyarok utalványra kaphatnak csak benzint Csehszlovákiában - 25 éve történt

1989. szeptember 7. csütörtök: A kormány úgy döntött, hogy az állami vagyonkezelői szervezet felállítása, illetve a privatizációs program kidolgozása kiemelten fontos feladat, ezért a folyamatot fel kell gyorsítani úgy, hogy a vonatkozó törvényjavaslatot október végéig az Országgyűlés elé terjeszthessék. Czipper Gyula ipari miniszterhelyettes az MTI-nek cáfolta azt a korábbi értesülést, hogy január 1-jétől a Szovjetunió a KGST-országoknak dollárért szállít kőolajat.

A kormány úgy döntött, hogy az állami vagyonkezelői szervezet felállítása, illetve a privatizációs program kidolgozása kiemelten fontos feladat, ezért a folyamatot fel kell gyorsítani úgy, hogy a vonatkozó törvényjavaslatot október végéig az Országgyűlés elé terjeszthessék. Erről Martonyi János privatizálási kormánybiztos számolt be. Elismerte, hogy a privatizációs politikában ma még sok az alapvető ellentmondás, ami jelentős kockázatokat rejt magában. Reális a veszélye ugyanis, hogy az állami vagyon értéken alul cserél gazdát, átjátszás tárgyává, egyéni érdekek korlátlan érvényesítésének az áldozatává válik - mondta Martonyi János.

Czipper Gyula ipari miniszterhelyettes az MTI-nek cáfolta azt a korábbi értesülést, hogy január 1-jétől a Szovjetunió a KGST-országoknak dollárért szállít kőolajat. A politikus elmondta: a tárca egyelőre nem tud ilyen szovjet tervről. Hozzátette, jelenleg folynak a két ország közötti gazdasági, kereskedelmi tervegyeztetések a következő hat évre szólóan. Ezeken kerülhet szóba, hogy az árucsere-forgalom elszámolásában esetleg konvertibilis valuta-elszámolásra térne át a két ország. Egyébként hosszabb távon elképzelhető, hogy Magyarország máshonnan is vásárol majd olajat, mégpedig az Adria kőolajvezetéken keresztül - mondta az ipari miniszterhelyettes.

Csehszlovákia hivatalos diplomáciai jegyzékben jelentette be, hogy szeptember 18-tól a magyar állampolgárok csak utalványra kaphatnak autójukba benzint az országban. A talonok árát úgy állapítják meg, hogy az megfeleljen a benzin magyarországi jelenlegi árának.

Az MSZMP, mint önálló politikai mozgalom, kapcsolatokat kíván építeni az egyházakkal is. Erről Nyers Rezső a Magyar Szocialista Munkáspárt elnöke beszélt a Parlamentben, ahol az egyházak vezetőivel találkozott. A politikus kifejtette: az MSZMP nem a politikai csatározásokba kívánja bevonni az egyházakat, hanem olyan, közösen képviselhető és elfogadható értékek védelmében vállalt együttműködésbe, mint a szociálpolitika, az egészségvédelem, a kultúra, és az oktatás.

Megnyílt az út Márai Sándor irodalmi hagyatékának hazatérése számára - jelentette be Hazai György, az Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat főigazgatója. Az idén februárban, Kaliforniában elhunyt író hagyatékának gondozóival folytatott tárgyalások alapján Márai Sándor művei az Akadémiai Kiadó közreműködésével kerülnek haza. Már elkezdték a konkrét kiadási terv összeállítását - mondta a főigazgató.


További érdekességek a rendszerváltó időkről a facebook.com/kozossiker oldalon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×